promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Piros Zsombor nyerte az Australian Open-t a juniorok között
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A 15. helyen kiemelt magyar játékos remekül alkalmazkodott a szeles körülményekhez, stabilan tartotta játékban a labdát fizikai fölényben lévő riválisa ellen - aki a torna negyedik kiemeltje volt -, és 1 óra 52 perc elteltével diadalmaskodott. A 17 éves Piros 2010 óta az első magyar férfi teniszező, aki a juniorok között döntőbe jutott egy Grand Slam-tornán: akkor Fucsovics Márton Wimbledonban meg is nyerte a trófeát, és idáig ő volt az egyetlen magyar fiú GS-bajnok. Fucsovics későbbi pályafutása során sajnos már nem tudta úgy kamatoztatni ezt az előnyt, ahogy kellene, és nem tudott nagyobb sikereket elérni. A nagy Grand Slam tornákra is többségében nem tud feljutni a főtáblára. Zsombor még időben van, ha most elkapja a fonalat, akkor még szép pályafutás állhat előtte.

Piros a korosztályos ranglista 23. helyéről, balkezes izraeli riválisa 12-edikként kezdte a finálét, amelyet némi meglepetésre nem az egyik nagy stadionban, hanem egy szeles külső pályán rendeztek meg.

A 2015-ös fedettpályás magyar bajnok - aki eddigi öt meccsén szettet sem vesztett Melbourne-ben - rögtön elvette az izraeli adogatását, 2:0-ra ellépett, ám a keményen ütő Oliel visszabrékelt, és 34 perc alatt hozta a nyitójátszmát.

A folytatásban Piros jobban tartotta játékban a labdát, kétszer is elvette ellenfele szerváját, és 5:2-re elhúzott. Ekkor azonban megtorpant, 5:4-re visszaengedte az izraelit, aki az egyenlítésért adogatott, ám két kettős hibát is ütött, így a magyar játékos 35 perc elteltével kiegyenlített.

A döntő szettben Piros semmi-negyvenről hozta a szerváját, aztán 3:2-nél egy vonalra helyezett tenyeressel brékelte Olielt. Előnyét aztán sikerült végigvinnie, a mérkőzést pedig egy újabb nyerő tenyeressel fejezte be. (Lent: Piros az utolsó ütés után. - Fotó: Origo)

piros
„Gratulálok Isainak, jó meccs volt. Köszönöm mindenkinek a támogatást, ti voltatok a legjobb közönség. Remélem, ti is élveztétek” - mondta a díjátadó ünnepségen Piros, aki második Australian Openjén szerepelt.
 
A férfiaknál Fucsovics és Piros révén a magyar tenisz két junior GS-trófeánál tart, a nőknél eddig három született: Kapros Anikó 2000-ben Melbourne-ben, Szávay Ágnes 2005-ben a Roland Garroson, Gálfi Dalma pedig 2015-ben a US Openen ünnepelhetett.

Holnap azért nem akármilyen meccs lesz a férfi felnőtt egyesben, ugyanis Roger Federer és Rafael Nadal nézz újra farkasszemet egymással. Ehhez mi is írtunk egy nagyobb felvezetőt, ide kattintva el is éritek. (MTI, Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás