promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Új rendszert vezetnének be a Bajnokok Ligájában
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A Sky Sports beszámolója szerint az egyik javaslat értelmében a jelenlegi 32 együttes helyett csupán a legjelentősebb bajnokságokat képviselő 16 szerepelne a csoportkörben, amelyben minden csapat 14 mérkőzést játszana. Az UEFA szóvivője, Pedro Pinto elmondta, hogy folyamatosan kapcsolatban vannak valamennyi érdekelt féllel, beleértve a legnagyobb klubokat. Hozzátette: a megbeszélések már megkezdődtek, de azt tagadta, hogy jelenleg bármilyen konkrét javaslatról tárgyalnának.

A változások 2018-tól léphetnek életbe, mert a televíziós és marketingjogokat az európai szövetség hároméves ciklusokban értékesíti, és akkor kezdődik a következő periódus.

Az UEFA minden bizonnyal az európai labdarúgóklubokat tömörítő társaság (ECA) nyomásának engedve ült tárgyalóasztalhoz a Bajnokok Ligája lebonyolítási rendszerével kapcsolatban. Az ECA már régóta szorgalmazza a BL átalakítását, hogy a sorozat izgalmasabb legyen, de mivel az UEFA vezetése eddig nem mutatott hajlandóságot az együttműködésre, a szervezet Szuperliga néven egy konkurens sorozat létrehozását tervezte. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás