promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Időjárás: véget érhet a rezsikímélő időjárás – ekkor támadja be Magyarországot a fagyos levegő
Borítókép:  Profimedia
Időjárás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Már bőven benne vagyunk a decemberben, és hamarosan tényleg lecsap Magyarországra az igazi tél.

Mostanában csak a hajnalok voltak igazán hidegek, mivel napközben nem hűlt le annyira a levegő. A jelenlegi helyzetben rengetegen örültek Magyarországon a rezsikímélő időjárásnak, mivel nem kellett annyit fűteni. Az Időkép előrejelzése szerint azonban ennek hamarosan vége, és érkezik a télies fordulat, persze nem azonnal.

Egy mediterrán ciklon enyhe időt hoz, azonban ide kattintva láthatjuk a térképen, hogy a hideg, fagyos levegő is Magyarországra fog ereszkedni. Az Időkép arról számolt be, hogy a mediterrán ciklon várhatóan sok csapadékot hoz, illetve az előoldalán péntek-szombatra dél felől enyhébb levegőt. Szombaton délen, délkeleten 15 fok sem kizárt, és akár még mennydörgést is hallhatunk.

Vasárnap előreláthatólag fokozatosan átkerülhetünk a ciklon hátoldalára, így ha marad a csapadékos idő, az esőt nyugat, északnyugat felől egyre többfelé havazás válthatja fel, ezzel együtt az északira, északnyugatira forduló szél is nagy területen viharossá fokozódhat. Ez persze még csak modellszámítás, később válik hivatalossá, hogy mi várhat ránk a hétvégén.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése arról számolt be, hogy nem csak a Mikulás, hanem egy hidegfront is érkezik. Magyarország magasabb pontjain lehet csak havazás, a többi részen inkább esős lesz az idő.

Ma este tehát egy frontális csapadékzóna érkezik. Ennek mentén többfelé várható eső, zápor, a magasabban fekvő részeken átmenetileg havas eső, esetleg hó is lehet. A csapadékrendszer reggelig megközelítőleg a Tisza vonaláig juthat. A délkeleti, majd a Dunántúlon az északnyugatira forduló szelet élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5 fok között alakul.

 [[vid1]]

Kedden a csapadékrendszer fokozatosan halad majd kelet felé. árhatóan az esti órákra hagyja el az északkeleti tájakat. Mögötte már csak néhány futó zápor fordulhat elő, miközben nyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, egyre több helyen süt ki a nap. Főleg az Észak-Dunántúlon és a középső megyékben élénk, erős lökések is kísérhetik az egyre többfelé északnyugatira, nyugatira forduló szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 10 fok között várható északkeleten az alacsonyabb, délnyugaton a magasabb értékekkel.

Szerdán erősen felhős, párás és gyengén felhős, napos tájak egyaránt lehetnek Magyarországon. Helyenként előfordulhat szitálás, gyenge eső, az északnyugati, északi megyékben, főleg a hegycsúcsokon esetleg vegyes halmazállapotú csapadék. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban -4, +3, kora délután 3 és 8 fok között valószínű.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás