promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Heti időjárás: öt megyére adták ki a figyelmeztetést – itt lehet jégeső Magyarországon
Borítókép:  Profimedia
Időjárás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Pünkösdhétfőn néhány helyen még előfordulhatnak azért záporok is zivatarok, de inkább csak a délelőtti órákban.

Az Időkép számolt be róla, hogy Országos Meteorológiai Szolgálat 5 nyugati megyére (Somogy, Zala, Vas, Veszprém, Győr-Moson-Sopron) másodfokú, azaz narancssárga figyelmeztetést adott ki, 7 további megyében (Komárom-Esztergom, Pest, Fejér, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád) pedig citromsárga figyelmeztetés érvényes.

Ez azt is jelenti, hogy Magyarországon a dunántúli részen a viharhoz nagyméretű jég is társulhat. Ha tehetjük, semmiképpen na parkoljunk kint az autónkkal. Ide kattintva tudjuk követni a radart, hogy hol csaphat le hazánkban a vihar.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat heti előrejelzése szerint Pünkösdhétfőn délelőtt a legtöbb helyen megszűnnek a záporok, zivatarok. Általában többórás, egyes részeken időszakosan szűrt napsütésre lehet számítani. Helyenként megerősödik a szél. Az északkeleti, északi szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 13 és 18 Celsius-fok között alakul, de a hidegre érzékeny, derült, szélcsendes részeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet az ország keleti felében 27 és 31 fok között alakul, a Dunántúlon azonban pár fokkal hűvösebb lesz az idő.

Kedden napközben nagyrészt gomolyfelhős, napos idő várható. Estefelé viszont nyugat felől hidegfront felhőzete közelíti meg az országot. A front előtt napközben néhol, majd a front mentén már többfelé várható zápor, zivatar, legkisebb valószínűséggel a Tiszántúlon. A Dunántúlon megélénkül, zivatarok környezetében meg is erősödik a szél. Hajnalban általában 13 és 18 fok között alakul a hőmérséklet, de a hidegre érzékeny helyeken ennél néhány fokkal hidegebb is lehet. Délutánra 26 és 32 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szerdán több helyen ismétlődő jelleggel várható zápor, zivatar, sőt, tartós, jelentős mennyiségű esőnek is van esélye. A Tiszántúlon viszont továbbra is kisebb a csapadék valószínűsége. A Dunától keletre élénk, a Dunántúlon erős lehet a légmozgás. A leghidegebb órákban 13 és 19 fok között alakul a hőmérséklet. Délutánra általában 25 és 32 fok közé melegszik a levegő, a Tiszántúlon lesz a legmelegebb, ugyanakkor a csapadékos területeken ennél még pár fokkal hidegebb is lehet.

Csütörtökön a hidegfront felhőzete nagyobb eséllyel a keleti országrész fölött lesz, tőle nyugatra fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható. A Dunától keletre többfelé várható eső, zápor, zivatar, a Dunántúlon csak kevés helyen lehet csapadék. A szél élénk, a Dunántúlon helyenként erős lesz. Hajnalban 13-20, napközben általában 24-30 fok várható, ugyanakkor a csapadékos területeken ennél még pár fokkal hidegebb is lehet.

Pénteken sok napsütés várható és csak helyenként - nyugat felé haladva csökkenő eséllyel - alakulhat ki zápor, zivatar. A szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 13-18, délután 25 és 30 fok között valószínű.

Szombaton és vasárnap is sok lesz a napsütés, csak elvétve alakulhat ki zápor, zivatar. A minimumok mindkét napon 13 és 18 fok között alakulnak. A maximumok szombaton 27 és 32, vasárnap 28 és 33 fok között várhatók.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás