promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A hétvégén ránk támad a tél, már csak néhány napsütéses, meleg napunk maradt
Borítókép:  Profimedia
Időjárás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A földeknek jót tesz majd a szerdán megérkező csapadék.

A hétvégére jelentős lehűlés várható, de addig még maradt pár kellemes tavaszi napunk. Kedd estétől többnyire fátyolfelhős lesz az ég, időnként meg is vastagodhat a középszintű felhőzet. Északkeleten alakulhat ki néhol zápor, kis eséllyel. A déli, délnyugati szél az ország déli felén megélénkül, másutt gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás – adta hírül az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 10 fok között alakul, de a szélcsendes tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet.

Szerda reggeltől a magasszintű felhőzet határozottabban majd csak a délután folyamán vastagszik meg délnyugat felől, addig rövidebb-hosszabb időre kisüthet a nap. Késő délutántól, estétől megnő a csapadékhajlam, kisebb eső, zápor egyre több helyen alakulhat ki. A délnyugati szelet napközben sokfelé élénk, főként északnyugaton erős lökések is kísérhetik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás