promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kutyának való idő: csikorgó hideg lesz éjszaka, nappal pedig több hullámban érkezhet a csapadék
Borítókép:  Profimedia
Időjárás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Északkeleten végig havas eső, havazás várható, délután pedig az ország többi része is kaphat belőle.

Szerda estétől túlnyomóan derült vagy gyengén fátyolfelhős időre számíthatunk, majd hajnaltól elkezd növekedni a felhőzet. Számottevő csapadék nem valószínű. Helyenként párássá válik a levegő, foltokban köd is képződhet. A déli, délnyugati szél az északi megyékben nyugatira, északnyugatira fordul, megélénkül, főként a hegyekben meg is erősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -7 fok között alakul, de a szélcsendes, fagyzugos részeken ennél hidegebb is lehet. A szeles részeken hajnalra már enyhül az idő.

Csütörtök reggeltől többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Több hullámban valószínű vegyes halmazállapotú csapadék. Északkeleten végig havas eső, havazás lesz a jellemző, másutt az esőt, havas esőt délutántól észak felől egyre nagyobb területen váltja fel hózápor, északnyugaton az ég is megdörrenhet.

Reggel a délnyugati határvidéken esetleg ónos eső is előfordulhat. A délnyugati szél lassan mindenütt nyugatira, északnyugatira fordul, megerősödik, kiemelten az Észak-Dunántúlon és a főváros tágabb térségében olykor viharossá fokozódik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +8 fok között várható.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás