promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A BKK fontos bejelentést tett a Blaha Lujza térrel kapcsolatban, ennek örülni fognak a budapestiek
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Már nem kell sokat várniuk az embereknek, hogy ismét birtokba vegyék a Blaha Lujza teret.

Aki az utóbbi időszakban Budapesten közlekedett, az láthatta, illetve érzékelhette, hogy a főváros egyik ikonikus helyének számító Blaha Lujza teret felújítják. Ez volt, akinek kényelmetlenséget okozott, de persze sokan örültek annak, hogy végre megszépül a hely, ami nem feltétlenül rendelkezett a legjobb hírrel, hiszen a kisebb-nagyobb balhék szinte mindennaposak voltak itt.

A Budapesti Közlekedési Központ bejelentette, hogy szombaton átadásra kerül a felújított Blaha Lujza tér, vagyis nem kell tovább várniuk az embereknek, hogy rendesen is lássák, milyen klassz lett. A BKK azt is elárulta pontokba szedve, hogy mi várja majd a nagyérdeműt – ez biztos, hogy sokaknak fog tetszeni, hiszen izgalmas változásokra lehet számítani a főváros szívében lévő helyen:

„Az elmúlt csaknem másfél évben folyamatosan azon dolgoztunk, hogy sokkal zöldebb és élhetőbb legyen a tér. Most 5+1 pontba szedtük a fejlesztés legérdekesebb részeit, újdonságait:

  1. Három új gyalogátkelő létesült, amiknek köszönhetően a felszínen mind a négy ágban átjárható a kereszteződés.
  2. Az új kandeláberek külön erre a térre készültek, hogy ne a fák lombkoronáját világítsák meg a lámpák.
  3. Megújult az ikonikus gombaszökőkút, új fémszerkezete lett.
  4. Az új Blaha egy belvárosi közösségi térré alakult át, a belső részén találkozóhelyekkel, forgó, karfás székekkel.
  5. A területen közel 1000 négyzetméter új zöldfelület jött létre és 80 új fát ültettünk.

+1: A fentieken túl két MOL Bubi gyűjtőállomás, több kerékpártámasz és hulladékgyűjtő, megújult közvilágítási rendszer, valamint új nyilvános WC is lett a téren”

– olvasható a BKK közösségi oldalán.

Ezek alapján valóban szinte olyan élmény lesz az új Blaha Lujza tér, mintha eddig még sose jártunk volna ott, bár az egyelőre kérdéses, hogy meddig marad meg olyan szépnek, mint amilyen az átadás pillanatában lesz – hiszen tudjuk, hogy milyenek az emberek.

Itt lehet megnézni a Budapesti Közlekedési Központ posztját, amiben pár képet is láthatunk a Blaha Lujza térről:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás