promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elképesztő állást kínál a NAV a magyaroknak – te bevállalnád ezt a munkát?
Borítókép:  MTI Fotó
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Persze a NAV feltételeinek nagyon kevés ember felel meg Magyarországon, aki jól is csinálja ezt a munkát.

Zajlik az élet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) háza táján, ami ugyebár bűnüldözési és nyomozóhatósági feladatok is ellát Magyarországon. Ugyebár hamisított dolgokra is előszeretettel csapnak le, és sokan ledöbbentek, hogy nem olyan rég ötmillió forint értékben hamis ágyneműgarnitúrát találtak egy autóban. Mármint főleg amiatt döbbentek le az emberek, hogy már ezt is hamisítják.

Juhászné Prantner Etelka elmondta, hogy az M1-es autópályán bukott le az ellenőrzés során az autós. a sofőr persze igyekezett kimosni magát, és azt mondta, hogy ismeretlen a megbízója, a hamisítványokat pedig Belgiumba szállította volna.

A NAV munkatársai az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán is ellenőriztek egy kocsit, aminek a rakteréből mintegy háromszáz, különféle márkájú (Domestos, Ariel, Jar, Persil, Lenor) mosószer került elő.

Az előzetes szakértői vélemény itt is megállapította, hogy a termékek hamisítványok, amiket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hoztak forgalomba. Bizony, még arra is figyelni kell, hogy ne fussunk bele hamisított mosószerbe az interneten.

Mostanában sokszor halljuk, és látjuk leírva a hekker kifejezést. Ugyebár sokan az informatikai tudásukat bűnözésre használják, és ezzel megpróbálják ellopni másik adatait, és persze a pénzt.

Persze vannak etikus hekkerek is, akik azért küzdenek, hogy minél nagyobb biztonságban legyünk az internetes térben. Nos, a NAV pont ilyet keres, és mindenkinek igyekeznek megadni a lehetőséget, mivel hagyományos álláshirdetéseket adtak fel.

„A feladatok között szerepel a hekkertámadások feltárása, kivizsgálása és a kibergyakorlatok lebonyolítása is”

- írják a hirdetésben. Hozzátették, hogy a magyar adóhivatal fejlett digitális ellenőrzési, nyilvántartási rendszereket alakított ki, emiatt a NAV adatvagyona ma már összesen mintegy 11 petabyte-nyi, annyi, mint kétszázötven évnyi, HD minőségű film, ezt pedig muszáj valahogy megvédeni.

Aki a NAV hekkere szeretne lenni, annak érdemes sietnie, mivel csak december 9-ig lehet jelentkezni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás