promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vége a makói vöröshagymának, búcsút inthetünk ennek a hungarikumnak
Borítókép:  A kép illusztráció. Forrás: Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nem lesz többé makói vöröshagyma.

Búcsút inthetünk a hungarikumnak számító makói vöröshagymának, az idén gyakorlatilag megszűnt a hazai hagymatermesztés - írja a Magyar Nemzet.

Az elmúlt időszakban tapasztalt aszály mostanra azoknak a gazdálkodóknak is elvitte a termésüknek jelentős részét, akik a végsőkig kitartottak. Bár a termelőket összefogó szervezet szerint van még remény arra, hogy fennmaradjon ez az ágazat, azonban a termelés újraindításához nemcsak technológiaváltásra, de az öntözéshez szükséges vízgazdálkodási feltételek megteremtésére is szükség lenne.

Fekete János, az Országos Hagyma Terméktanács elnöke a Magyar Nemzet-nek elmondta, hogy az elmúlt két évtizedben folyamatosan csökkent a vöröshagyma hazai termőterülete, az idei évben pedig gyakorlatilag teljesen megszűnt a magyarországi hagymatermesztés.

„Míg húsz évvel korábban Makó térségében 1500–2000 hektáron foglalkoztak hagymatermesztéssel a gazdálkodók, az idén húsz-harminc hektárra szűkült a makói hagyma területe”

Fekete János elmondása szerint a makó vöröshagyma-termesztés nem tudja már felvenni a versenyt a külföldi versenytársakkal, akik hatékonyabban tudják megtermelni a hagymát. Az elnök elmondta, hogy jelenleg az olaszok járnak az élen a hagymatermesztésben, hiszen mind a vízgazdálkodás, a termesztéstechnológia és a tárolás is professzionális szintre került az elmúlt években. Hozzátette, a megfelelő vízgazdálkodáshoz szükséges feltételek kiépítése nélkül nincs jövője a magyar hagymának.

Bár a termelőkben még van ambíció, tehát ha a déli régiókban meglenne a földek öntözéséhez szükséges infrastruktúra, azok is újra megjelennének az ágazatban, akik néhány éve már feladták a hagymatermesztést.

„A déli régióban hagymát víz nélkül nem lehet termelni, a dughagyma se nagyon nő meg, a magról vetett meg egyáltalán nem jön ki. Öntözés nélkül nincs mire alapozni, a szárazság húsz–ötven százalékos hozamveszteséget okoz”

- fogalmazott Fekete János.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás