promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vadászgépek fogják ellepni Magyarország egét - Van miért aggódnunk?
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Itt kell majd számítani Magyarországon a katonai repülőgépek feltűnésére.

A Honvédelmi Minisztérium nem olyan rég ünnepelte meg a magyar honvédelem napját. Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter ünnepi beszédében hangsúlyozta, a magyar honvédelem napja olyan kiemelt esemény, amikor azokra emlékezünk, akik életüket és vérüket áldozták Magyarországért, a magyar emberek békéjéért és szabadságáért.

„Mindig voltak, vannak és kell, hogy legyenek a jövőben is példaképek a katonák számára, akiket követhetünk”

- emelte ki Benkő.

Azt is megemlítették, hogy 2016-ban azért dolgozták ki a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot, hogy a Magyar Honvédség a térség meghatározó erejeként képviselje Magyarországot.

Fontos, hogy a vadászpilótáink is a lehető legtöbbet tudják kihozni magukból. A Honvédelmi Minisztérium ki is adta a közleményt, hogy kezdetét vette egy magyar-amerikai közös kiképzés, szóval vadászgépek fognak cikázni Magyarország egén.

Azért is fontos erről tudni, hogy az emberek nehogy pánikba essenek, mivel a szomszédos Ukrajnában mégis csak háború zajlik.

A közlemény szerint megnövekedett hanghatásra kell számítani Nagykanizsa, Nagyatád, Kaposvár, Szigetvár, Sármellék, Zalakaros és Kaposújlak által határolt területen keddtől péntekig.

A katonai vadászrepülők a kiképzési tervnek megfelelően 9 és 18 óra között hajtják végre a feladatokat. A Magyar Honvédség a jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát és köszöni a lakosság megértését és türelmét.

Legutóbb egy török utasszállítót ért bombafenyegetés miatt riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit. A vadászrepülők az utasszállítót a román országhatárig kísérték, majd visszatértek a kecskeméti repülőbázisra.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás