promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Erről minden magyar gimnazistának tudnia kell – ez az érettségiben is változást hozhat
Borítókép:  MTI/Krizsán Csaba
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Persze, akik most érettségiznek, azokat már nem fogja érinteni a dolog.

Hétfőn a magyar nyelv és irodalom tantárggyal megkezdődött az idei érettségi Magyarországon. Az írásbeli vizsgák időszaka május 23-ig fog tartani.

Összesen 1162 helyszínen zajlanak a vizsgák, és 114 ezer 700 ember fogja megvillantani a tudását, remélhetőleg sikeresen.

Kedden matematikából mintegy 69 ezren középszinten, több mint ötezren pedig emelt szinten vizsgáznak. Szerdán jön a történelem, míg csütörtökön és pénteken az angol, illetve a német nyelv.

Az emelt szintű szóbeli vizsgák június 1. és 9., a középszintű szóbelik június 13. és 24. között lesznek. A szájmaszk viselése már csak javasolt, de abszolút nem kötelező.

Akik most érettségiznek, azokat már nem érinti, de akik még gimnazisták, azokat nagyon is, hogy egy új tantárgyat fognak bevezetni az iskolákba. Az Áder János köztársasági elnök kezdeményezésére létrehozott környezeti fenntarthatósági igazgatóságának a vezetője, Kőrösi Csaba arról beszélt, hogy friss tantárgyként a fenntartható fejlődés akár már a következő érettségiken bemutatkozhat.

„Ha minden jól megy, egy éven belül választható tantárgy lesz a középiskolai érettségiken a fenntartható fejlődés”

– idézte Kőrösit a Magyar Nemzet.

Beszélt arról is, hogy az az utóbbi hét év során mit nem sikerült megvalósítani, és örült volna, ha össze tudnak hozni egy fenntartható fejlődési kerettörvényt Magyarországon. Az igazgatót nyáron az ENSZ-közgyűlés elnökének is megválaszthatják.

Fenntartható fejlődés órával eddig csak az egyetemisták találkozhattak. Ennek ugyebár az a célja, hogy megismertesse a tanulókat a fenntartható fejlődéssel, mint társadalomfejlesztési koncepcióval, valamint azokkal a környezeti-gazdasági-társadalmi kihívásokkal, amelyekkel napjaink társadalmai szembesülnek.

A mostani generációt már nagyon érdekli ez a kérdés, szóval a gimnazisták többsége valószínűleg nagyon is érdekesnek fogja találni ezt a tantárgyat.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás