promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tényleg szennyezett a Sajó? A Vízügy tisztázta a dolgot
Borítókép:  Orosz Örs Facebook
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A napokban elterjedt a hír, hogy vörösiszappal szennyezett a Sajó. Most reagált a Vízügy.

Nemrég a Promotions is beszámolt róla, hogy a Facebook-on megjelent néhány sokkoló felvétel a Sajóról, melyhez azt írták, hogy több mint két hete az alsósajói vasércbánya altárójából vörösiszappal kevert szennyezett víz folyik a Sajó folyóba az egykori Siderit üzem telephelyénél.

[[cikk]]

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője hétfőn azt közölte, hogy az eddigi mérések nem igazolták, hogy a Sajó vize szennyezett lenne, de a vizsgálatok továbbra is tartanak.

Siklós Gabriella elmondta, a szakemberek azonnal megkezdték a méréseket Miskolcnál és Sajópüspökinél, és ezek nem igazoltak szennyeződést a vízben; a folyó vizének Ph- és oldott oxigén vizsgálata szerint mindkét mérés eredménye  határértéken belül van. Hozzátette: a vizet fémekre is vizsgálják, ezek eredményére még várnak.

A szóvivő továbbá elmondta azt is, hogy a Miskolci Vízügyi Igazgatóság szakemberei a Sajó szlovákiai szakaszán is dolgoznak, és a folyón felfelé haladva is méréseket végeznek. A szlovákiai Rozsnyón semmilyen szennyeződés jelét nem látták, sem szaghatást, sem halpusztulást, sem más, szemmel láthatót nem tapasztaltak, ami szennyezésre utalhatna.

„Magyarországra a Sajó vize 7-8-szoros hígításban érkezik a feltételezett szennyezett területhez képest, de az jó jel, hogy a víz Ph- és oldott oxigén mérései határértéken belül vannak”

- fűzte hozzá Siklós Gabriella.

A Sajóról készült képek készítője, Orosz Örs egy videót is feltöltött, amelyet a folyó partján készített.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás