promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Orbán Viktor: „Mindenkit meg fogunk keresni”
Borítókép:  Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Orbán Viktor elmondta, mi a helyzet itthon az omikron variánssal.

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt a sikeresnek mondható oltási akcióhétről, mely során eddig egymillió oltást sikerült beadni, ebből 115 ezren az első, 800 ezren pedig a megerősítő, harmadik oltást kérték.

„A harmadik oltásokat tekintve egészen száguldunk, a magyar lakosság 27 százaléka vette fel a harmadik oltást itthon, míg az uniós átlag 10 százalék körül van”

– fogalmazott a miniszterelnök, aki hangsúlyozta, hogy a legjobb ajándék, amit idén adhatunk egymásnak, ha oltakozunk. Éppen ezért a kormány újabb akcióheteket fog indítani, mi több, minden településen lesz oltási akciónap.

A kormányfő a védettségi igazolványok érvényességére is kitért: elmondta, hogy decemberben mindenkit meg fognak keresni online, akinek le fog járni az igazolványa.

Orbán Viktor az új omikron variánssal kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy egyelőre még minden bizonytalan, és a tudósok közt nincs még konszenzus arról, hogy mennyire fertőz az új variáns, és milyen tünetei vannak.

A péntek reggeli adatok szerint a beoltottak száma 6 145 984 fő, közülük 5 858 119 fő már a második oltását is megkapta, 2 665 330 fő pedig már a harmadik oltást is felvette. 10 143 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 134 869 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 191 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 35 122 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 910 745 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 189 002 főre emelkedett. 7463 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 566-an vannak lélegeztetőgépen.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás