promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vigyázat! Mérgező anyag került a hazai jégkrémekbe!
Borítókép:  Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Mérgező anyag került a jégkrémekbe, desszertekbe. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján tette közzé, hogy vizsgálatot indított a legtöbb termékben használt veszélyes anyag ellen. 

 

 

Hetek óta tombol a hőség az országban, így nem csoda, hogy a legtöbb ember rögtön egy jó hideg jégkrémmel próbálja lehűteni magát. Szinte minden ember imádja a jégkrémet, de úgy néz ki innentől kezdve alaposan meg majd néznünk melyiket érdemes fogyasztani, és melyiket nem. 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ugyanis a honlapján tette közzé, hogy a megengedettnél magasabb etilén-oxid-szennyeződést mutattak ki E410 adalékanyagban, amit széles körben alkalmazzák stabilizátorként az élelmiszeriparban.

Az E410 adalékanyaggal alapvetően nincsen probléma, hiszen széles körben alkalmazzák élelmiszer-stabilizátorként, illetve sűrítőanyagként, az etilén-oxid viszont már komoly probléma, ugyanis egyes országokban gomba- és rovarölő szerként, illetve felületfertőtlenítésre használják. Ennek növényvédelmi célú felhasználása viszont tilos.

Ennek az oka pedig az, hogy a hatóanyag rákkeltő, mutagén és reprotoxikus (teratogén).

A Nébih honlapján arra kéri a gyártókat, hogy ellenőrizzék az általuk felhasználni kívánt E410 adalékanyagot, illetve az azt tartalmazó termékeket.

Amennyiben nem megfelelő az adalékanyag, úgy azonnal vissza kel hívni a termékeket. 

Az országban eddig egy jégkrém esetén történt termékvisszahívás. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás