promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rossz hírt közölt a Nébih: járvány tombol Hajdú-Bihar megyében
Borítókép:  Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Hajdú-Bihar megyében madárinfluenza járvány tört ki, minek következtében a szakemberek mintegy 11.800 pulyka felszámolását rendelték el. 

A Hajdú-Bihar megyei Nádudvar egyik pulykatartó gazdaságában ütötte fel a fejét a madárinfluenza. Az első tüneteket – mint például megnövekedett elhullás, csökkent takarmány- és vízfogyasztás, csökkent tojástermelés – múlt hétvégén tapasztalta az üzemeltető.

A betegség megjelenése miatt az érintett tenyészpulyka-állományban pontosan 11.769 állat leölését kellett elrendelniük az állategészségügyi szakembereknek. A felszámolás már a betegség gyanúja alapján megkezdődött, a gyanút a laboratóriumi vizsgálatok a mai napon megerősítették 

– közölte a Nébih kedden kiadott sajtóközleményében.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal továbbá azt is kihangsúlyozta, hogy a betegség által még nem érintett baromfiállományokban csak a járványvédelmi előírások szigorú betartásával, felelős állattartói hozzáállással lehet a fertőzés kockázatát minimalizálni. 

Kiemelten fontos, hogy a baromfikat kötelező zártan tartani, valamint az állatokat zárt helyen kell etetni, itatni, továbbá a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni. Fokozottan kell ügyelni továbbá a személy- és járműforgalomra, a takarmányszállító járművek alapos, folyamatos fertőtlenítésére. 

A madárinfluenza betegséggel kapcsolatos további információk, tájékoztatók elérhetőek a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás