promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ingyenes lesz az első középfokú nyelvvizsga
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Balog Zoltánnál az MTI kérdezett rá a nyelvvizsgával kapcsolatos találgatásokra. A miniszter kifejtette: a kormány elvi támogatását adta szerdai ülésén ahhoz, hogy az első nyelvvizsga térítésmentes legyen még ebben a kormányzati ciklusban. A szabályozás konkrét részleteinek kidolgozása és a költségek felmérése ugyanakkor még előttük áll - tette hozzá. Közben nyilatkozott a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke is az M1-en, aki szerint nem elsősorban a nyelvvizsga díja az akadálya a középfokú nyelvvizsga megszerzésének a diákok számára, hanem az, hogy nem jutnak el a középszintű nyelvismeretig.

Légrádi Tamás úgy látja "nem biztos, hogy pont erre van szükség", hiszen ez nem oldja meg a középszintű nyelvtudásig való eljutás problémáját. Főként, hogy az emelt szintű érettségi eléri a középfokú nyelvvizsga szintjét - tette hozzá.

Ennek ellenére jó kezdeményezés, mert a kormány ezzel is felhívja a figyelmet a nyelvtudás fontosságára. Továbbá bizonyos szociális helyzetekben, elmaradottabb régiókban szükség lehet erre a támogatásra ahhoz, hogy a gyerekek le tudják tenni a nyelvvizsgát. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás