promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
84 ezren buliztak a debreceni Nagyerdőben
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A Hegyalja második bedőlése jót tett a debreceni eseménynek, a tavalyi 70 000-es nézőszámot sikerült 84 000-re feltornászni, ami jelzi, hogy a Campus végérvényesen a nyár egyik meghatározó fesztiválprogramja lett.

A Nagyerdei Stadion mellett, több mint húsz hektáron elterülő rendezvényt nem véletlenül tartják a látogatók az ország egyik legkomfortosabb fesztiváljának, a 35 fokos hőséget az erdei sétáló utak, kutak, párakapuk mellett a folyamatos locsolás is enyhítette, de egy ezer négyzetméteres, klimatizált buli-aréna is működött a területen, illetve a kulturális programoknak helyt adó, frissen felújított, 101 éve épült Víztorony is.

A Campus 25 programhelyszínen közel 400 programot kínált a közönségnek négy nap alatt, zenei téren persze Debrecen sem váltotta meg a világot, Ákos, Caro Emerald, Majka és Curtis, Rúzsa Magdi, a Halott Pénz, Palya Bea, a brit Modestep és a hazai pályán, 18 ezer néző előtt koncertező Tankcsapda nem számít kuriózumnak vagy különlegességnek, hiszen a nyári fesztiválok programjában általában szerepelnek - talán jövőre érdemes lenne a szervezőknek a magasabb bérlet- és jegyár, plusz nevesebb külföldi fellépők irányába elindulni. Jó, Hegyalja jövőre sem igen lesz, szóval annyira nem kell megerőltetni magukat a kelet-magyarországi felsztiválozók Debrecenbe csábításáért, de ha valami nagy nevet (vagy többet) el tudnak hozni a Campusra, az ország más részeiből is számíthatnak látogatókra.

A koncertek mellett voltak irodalmi és színházi programok, közönségtalálkozók, pódiumbeszélgetések, felolvasóestek, filmvetítések, és stand-up-fellépések is. Az idei fesztivál ráadásul abban is rendkívüli volt, hogy a fesztivál idején még egy DVSC-TEVA-Skonto FC Európa-liga selejtezőt is megnézhettek a fesztiválozók, ami meg ugye 9 hazai gólt hozott, azaz a fesztiválozóknek mindössze 33,3 forintjukba került egy gól, aminél jobb üzletet momentán a magyar futballban nem tudunk elképzelni. A takarítás és a terület helyreállítása vasárnap reggel kezdődütt és hétfőig tart majd, így a Nagyerdei Stadion környezete rövid időn belül eredeti állapotába visszakerül.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás