promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vészesen nehéz képfelismerő kvíz: már az 1. kérdésnél komoly problémák adódnak, mégis bele aakrsz kezdeni?
Borítókép:  Profimedia - illusztráció
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

10 kép, amelyekből legalább 1 hibát fogsz véteni, ez szinte boritékolható.

Vasárnapi földrajzi kvízünkben nem evezünk messze Magyarországtól, csupán egy pár lépést teszünk a térképen jobbra, majd balra, keletre majd nyugatra, és aztán lehet, hogy kicsit északra, majd ezután nagy svunggal délre is. A lényeg, hogy a kontinenesen maradunk, Európában, kis kitekintéssel Ázsia felé. Nektek az itt lévő országokat kell majd ismernetek, az alakjuk és a zászlóik színei alapján.

A kvízben lesz segítség zászlószín és alak szerint is, ha már az egyiket tudjátok, ynert üygetek van, persze így is érhetnek meglepetések majd, ezekkel készültünk, és a 10 kérdés között elbújtattunk kis nehézségeket is.

A maximumot elérni ugyan nem lehetetlen, de akkor is, ha erre vágytok, bizony nagyon oda kell majd fiygelnetek, sasszemmel kell majd résztvenneteke a játékban, amely a vasárnapotokból el fog rabolni legalább 3 percet.

Indulhat? Kvízre fel!

(Képek forrása: Profimedia)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás