promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kipróbálnád az Orient Expresszt? - Szükséged lesz néhány millió forintra
Borítókép:  Profimedia
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Idén két alkalommal fut be az Orient Expressz a Nyugati Pályaudvarra. 2022. május 5-én és június 9-én este érkezik meg, majd egy kis időt Budapesten töltenek az utasok, aztán indulnak Londonba.

A vonatra a jegyek milliós árban vannak, ezért viszont luxus körülmények és minőségi szolgáltatás jár. Három éttermi kocsi és egy bár kocsi található rajta, kis utas szám és saját, gyönyörű kabinok várják az utazókat. Négyfogásos vacsorát és három fogásos ebédet fogyaszthatnak minden nap, a reggelit pedig a kabinban szervírozzák.

Az idei vonatokra már nincs jegy, de 2023-ban is indulni fognak járatok, amire még vannak elérhető helyek is, bár csak a tehetősebbek számára. Lehet foglalni a Budapest-London útra, egy Párizs-Budapest-Párizs között közlekedő járatra, valamint a Velence-Budapest-London útvonalra.

Utóbbinál az utazás a Santa Lucia állomásról indul Velencéből, második nap délutánján érkezik meg Budapestre, a harmadik napot a városban töltik az utasok, majd negyedik nap indulnak vissza. Ötödik nap a vonat áthalad Párizson, majd Londonba érkezik meg a Victoria pályaudvarra.

Az Orient Expressz korábban bejárta Európát. Az eredeti útvonala Párizsból indult keresztül Strasbourgon, Münchenen, Bécsen, Budapesten és Bukaresten át Isztambulba. A testvérvonata, a Simplon Orient Express (későbbi nevén Direct Orient Express) szintén Párizsból Isztambulba közlekedett, de dél felé Lausanne-n, Simplonon, Milánón, Velencén, Belgrádon és Szófián keresztül. Az 1883-ban üzembe helyezett Orient Express összes eredeti útvonala végül 2009-ben szűnt meg.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás