promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hujber Feri keményen vissza fog szólni Rácz Jenőnek – videó
Borítókép:  RTL Klub offical
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ki vannak osztva a kötények, így november 16-án megkezdődnek A Konyhafőnök VIP elődöntői, ahol ismét lesznek feszült pillanatok.

November 13-án, pénteken befejeződött a kötényosztás, így véglegesen kialakultak Rácz Jenő, illetve Sárközi Ákos csapatai. Utóbbi sokat variált, mivel végül két már továbbjutott embert is lecserélt a galériáról.

Közben történelmi pillanatnak voltunk szemtanúi, mivel a két Michelin-csillagos szakács végre visszaadta Fördős Zének a rengeteg szívatást, és beállították a pultba főzni úgy, hogy csak két mikrohullámú sütőt használhatott.

A műsor után Zé egy extra videóban nyilatkozott, hogy nem volt könnyű menet, mivel olyat még sosem csinált, hogy egy komplett kaját mikróban rakjon össze. A két séf azért választotta ezt a gasztrobloggernek, mert Zé sokszor hirdeti a Street Kitchenön és a műsorban is, hogy a mikróban elő lehet készíteni néhány alapanyagot gyorsításként, például megfőzni benne a krumplit.

Közben nő a tét, és az előzetesben még be nem mutatott jeleneteken láthatjuk, hogy a versenyzőkön eluralkodik a pánik az elődöntők alatt. Hujber Feri ismét maximalista lesz, akinek nincs is kedve a séffel kommunikálni, amíg tökéletes nem lesz az étele – ezért később bocsánatot is fog kérni. Nagy Alexandrának újra előkerül a kiborulós énje, de remélhetőleg elájulni nem fog, ahogy az elején tette.

A küzdelem A Konyhafőnök VIP címért és a 10 millió forintért hétfő este 20.40-kor folytatódik az RTL Klubon.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás