promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Legalább 3000-en teszik próbára magukat a Mátrában
Borítókép:  A Siroki vár (Csámborgó – WordPress.com)
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az előzetes regisztrációs adatok szerint április 13-án, szombaton legalább háromezer résztvevője lesz a Hanák Kolos Emléktúrának a Mátrában. Az egykori neves jogászra, a Mátra Egylet alapítójára emlékeznek ezzel a közös találkozóval.

Évről évre nőtt a túrára jelentkezők száma, a tavalyin már 2600-an vettek részt a turizmus.com cikkeszerint. Az ország különböző részeiből érkező turisták négy távon indulnak.

A leghosszabb, 55 kilométeres úton részt vevők Sirokból, a Kőkútpusztai Közösségi Ház elől rajtolnak. Ez lesz a Mátrabérc-túra.

A Kékestetőről startolók 36 kilométert tesznek meg a célig. A Galyatetőről – a Galya Turistacentrumtól – indulók úgynevezett Muzsla túráján 26 kilométer lesz a táv. A negyedik egy belépő szintű teljesítménytúra, az úgynevezett Koncsúr-kör lesz, amely 14 kilométer hosszúságban Szurdokpüspökiből indul és oda is érkezik vissza. A szakemberek ezt a Mátrabérc-túra legkisebb „testvérének” nevezték el, és felnőtteknek, fiataloknak egyaránt ajánlják.

Mindenki számára közös a cél: Hanák Kolos egykori szülőfaluja, a Nógrád megyei Szurdokpüspöki.

Térképes útvonalleírást, a távok teljesítése közben pedig többször, valamint a Szurdokpüspöki célállomáson is frissítőt italt és kalóriapótlást biztosítanak a résztvevőknek a nevezési díjért cserébe. Azok a turisták, akik a szintidőn belül érkeznek a célba, kitűzőt és oklevelet, a szintidőn túl teljesítők pedig emléklapot kapnak. A túrázókat autóbuszok kísérik, hogy az esetleg megsérülő vagy kimerülő embereket a célhoz szállítsák. Nevezés a helyszíneken. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás