promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Facebookon bukott le a férj, aki pofátlanul csalta a terhes feleségét
Borítókép:  Profimedia - illusztráció
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A páros kapcsolata felhőtlennek tűnt, de aztán a férj alaposan lebukott a Facebookon.

Szoktuk mondani, amikor a boldogságunk túlcsordul, hogy ez túl szép, hogy igaz legyen. Nos, Kira és Mark szerelme is így indult, akiknek a történetét a Marie Claire mutatta be. Három évig voltak együtt, majd jött a házasság, ráadásul Kira még teherbe is esett.

Amikor már minden sínen volt a kapcsolatukban, akkor Mark egyre többször járt el éjszakázni. Itt persze arra fogta a dolgot, hogy ügyfeleket kell szórakoztatnia. Mint később kiderült, a férj valaki mást szórakoztatott.

Kira boldog volt és naiv, szóval még azt is elhitte a párjának, hogy a főnöke hívogatja az éjszaka közepén. Az éjjeli autóutak már több mint gyanúsak voltak, de a feleség még ekkor sem gyanakodott semmi rosszra, pedig már kellett volna.

Amikor Kira a terhessége második hónap közepén görcsökkel kórházba került, Mark csak annyit vágott a párja fejéhez, hogy teherré vált a számára. A szexuális életük megrekedt, és a férj mindig ki tudott találni valamit, hogy ne kelljen ágyba bújnia a kedvesével.

„Aztán eljött az a bizonyos nap (ekkor a terhességem 6. hónapjában voltam). Az egyik legjobb barátnőm átküldött nekem egy Facebook-linket, amire kattintva egy szórakozóhely fotógalériájában találtam magam. Az egyik képen pedig ott volt a férjem. Ott volt Mark, és szenvedélyesen csókolózott egy ismeretlen nővel”

- mesélte Kira, akinek a férjét tehát a Facebook buktatta le. Ilyenkor sokszor elfelejti az ember, hogy van olyan bulihely, ahol fotózni szoktak, és ezek a képek aztán kikerülnek a Facebookra. Ráadásul Mark pont nyelvcsatázott valakivel, aki nem a felesége.

Marknak egy modellel volt viszonya, ami már egy éve tartott. Amikor kiderült a dolog, akkor nem hárított, elmondott mindent a feleségének. Kira ekkor már tudta, hogy rossz férfiba szeretett bele, és az egyedülálló anyaságot választotta.

A feleség később már belátta, hogy a válás volt az egyetlen helyes út. Ehhez a lépéshez Mark nem volt elég határozott, inkább megvárta, amíg kiderül a megcsalás.

Nem olyan rég az influenszer Szabó Kitti is elmélyült ebben a témában.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás