promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Diana hercegnét megcsalta még a szeretője is, itt a nagy leleplezés
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Megkésett vallomással állt elő egy modell.

Nem volt boldog házasélete Diana walesi hercegnének a közelmúltban királlyá vált Károly mellett. A brit uralkodó ugyanis már viszonylag hamar megcsalta feleségét, illetve bántóan elhanyagolta, így nem csoda, hogy a szőke szépség egy másik férfi karjaiba menekült.

Ez nem volt más, mint az egyiptomi filmproducer Dodi Al Fayed, aki az 1997-es végzetes párizsi autóbalesete során is a hercegné mellett ült, és mindketten életüket vesztették. Negyed század elteltével azonban kiderült, hogy ez a szerelem sem volt patyolattiszta.

„Ugyanakkor randiztam Dodival, mint Diana hercegné”

– robbantott bombát egy Annie Cardone nevű modell, aki hasonlóan szőke és karcsú, mint a megboldogult Diana, vagyis éppen a csélcsap milliárdos esete lehetett. Aztán a kapcsolatuk elkezdett napfényre kerülni, de a felhajtás nem hiányzott a nőnek, ezért gyorsan szakított.

Annie-t máig gyötri a lelkifurdalás, mert úgy érzi, tehetett volna az ellen, hogy a férfi beszálljon a végzetes karambolt elszenvedett autóba. Ugyanakkor azt is érezte, hogy Dodi számára Diana volt az igazi.

„Amikor utoljára találkoztunk, még egy utolsó esélyért könyörgött nálam. Sírt, zokogott, ugyanakkor elképesztően szeretnivaló és édes volt. Nagyon szenvedélyes, intenzív jelenetet éltünk át”

– emlékezett vissza a modell. Szent meggyőződése, hogy Dodi és Diana családot, gyerekeket akartak, így az ő megkésett vallomása is azt látszik alátámasztani, hogy a halálos autóbaleset talán nem lehetett véletlen, hanem benne volt a brit titkosszolgálat keze is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás