promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy lesifotós kitálalt a sztárpárról: „Évek óta felváltva csalták egymást!”
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A sztárfocista Totti és a felesége is megéri a pénzét.

Hangos válással ért véget az AS Roma focilegendájának, Francesco Tottinak és feleségének 17 évig tartó házassága. Eleinte mindenki arra gyanakodott, hogy a hajdani kiváló csatár lépett félre, most azonban a férfi megtörten vallotta be, hogy a neje a ludas a kapcsolat tönkremenetelében.

A sztársportolót előbb a barátai figyelmeztették arra, hogy valami nincs rendben a gyönyörű szőkeség körül, aztán – szégyen, nem szégyen – maga is kutakodni kezdett felesége telefonjában, és akkor megtalálta a megcsalásra utaló egyértelmű nyomokat.

Totti teljesen összezuhant az igazságtól, így azonnal a válás mellett döntött. Nagy szerelem volt az övék, a római focista és a modell-műsorvezető Ilary Blasi 2005-ben házasodtak össze, és három gyermekük született.

Mielőtt elsírnánk magunkat, tegyük hozzá, hogy egyik fél sem szent. Az egykori lesifotós, Fabrizio Corona elmondása szerint férj és feleség évek óta felváltva csalták egymást. Az ex-paparazzó pedig most örömmel szolgáltatott fényképes bizonyítékokat is erre.

„Mivel a két szerelmes nem említett neveket, valakinek meg kell tennie ezt. Jöjjön az első nagy leleplezés”

– írta ki Corona az Instagram-oldalára, arra utalva, hogy Totti és neje csak konkrétumok nélkül gyanúsítgatták egymást. Ő azonban nem volt ennyire szégyellős, hanem rögtön előrukkolt egy Martina nevű hölgy fotóival, aki a focista egyik titkos szeretője lehetett.

A tervei szerint felváltva közölte volna a bizonyítékokat a sztársportoló, illetve Ilary ellen, ám valamiféle határozott ügyvédi lépés közbejöhetett, mert jelen pillanatban elérhetetlen Corona Insta-oldala. Annyit azonban maga Totti is elárult, hogy neje egyik szeretője a személyi edzője volt, és a csalfa asszony szállodákban találkozgatott alkalmi partnereivel.

A paparazzó egyébként nem először akaszkodott rá Tottiékra, már nem sokkal az álompár esküvője után azzal vádolta meg a focistát, hogy egy Flavia Vento nevű modell-színésznővel csalja ifjú asszonyát. Akkor 50 ezer eurót is felkínáltak Coronának, ha nem piszkálódik, ám az affér mégis nyilvánosságra került.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás