promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Lesifotó: Berki Mazsi ezzel a férfival csókolózott és bulizott egész éjszaka?
Borítókép:  rtl.hu
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ez tényleg Berki Mazsi egy férfival?

Nemrég Berki Mazsiról azt pletykálták, hogy máris új férfit talált magának, ugyanis együtt mutatkozott Nádai Anikó korábbi párjával, Kovács Dániel Richárddal Zalatnay Sarolta és DR BRS közös, „Várlak még” című dalának a bemutatóján, ahol egy asztalhoz ültették őket. Rögtön el is indult a pletyka, hogy Mazsinak eddig tartott a gyásza, aztán hamar kiderült, hogy csak egy asztalhoz ültették őket, és bár valóban ismerik egymást, csak barátként tekintenek egymásra.

Úgy látszik, Berki Krisztián özvegyének egyetlen nyugodt napja sem lehet, hiszen most ismét felkerültek az internetre olyan képek, amelyek újfent elindították a rosszindulatú pletykákat. Egy Reddit-felhasználó közzétett két lesifotót, amit egy szórakozóhelyen készített. Elmondása szerint ezeken a fotókon Berki Mazsi látható, aki a vele szemben álló férfival bulizta át az éjszakát, és állítólag – hangsúlyozzuk: állítólag – csókolóztak is.

Persze a képen látható hölgy háttal áll a fotó készítőjének, így nem tudni, hogy valóban Berki Mazsi látható-e rajta vagy sem. A Bors próbálta elérni az özvegyet, hogy megkérdezzék tőle, igaz-e mindaz, amit a Reddit-felhasználó állít a bejegyzésében, de nem sikerült elérniük.

„Mazsola nem szomorkodik annyira, mint amennyire próbálja mutatni. Egész este ezzel a hapsival smárolt”

– írta a posztjában a képek készítője.

Persze ezek egyikén sem úgy látni, mintha Mazsi csókolózna a férfival, sőt, az sem derül ki, hogy valóban Mazsi lenne a képeken. Felmerül a kérdés, ha az illető tényleg őt látta a szórakozóhelyen, akkor miért nem úgy fotózta le, hogy jól kivehető legyen az arca, és miért nem örökítette meg a csókot sem? Mondani bármit lehet, bizonyítani azonban nem tudja.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás