promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szégyenletesnek nevezte Erzsébet királynőt az új brit miniszterelnök – kínos lehetett a találkozójuk
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Liz Truss 19 évesen még egészen másfajta elveket vallott.

Megválasztották a távozni kényszerülő Boris Johnson utódát, és némi meglepetésre az eddigi külügyminiszter Liz Truss lett az Egyesült Királyság új miniszterelnöke. A 47 éves hölgy ebbéli minőségében már fel is kereste II. Erzsébet királynőt, aki természetesen szívélyesen fogadta.

Ez azért nem volt ilyen egyértelmű, tekintve, hogy Truss igen kacskaringós pályát írt le a brit politikában, míg végül a konzervatívoknál kötött ki. Fiatalként egyszer még arra is vetemedett, hogy az uralkodót „szégyenletesnek” nevezze, és pechjére ez az 1994-es videó valahonnan most elő is került.

Truss pár éve-évtizede még úgy gondolta, hogy az emberek nem arra születtek, hogy uralkodjanak felettük. Mára ezt a véleményét alighanem felülvizsgálhatta, hiszen aligha fog törekedni a monarchia felszámolására.

„Személyesen nincs velük bajom, inkább csak azzal a gondolattal, hogy bizonyos emberek uralkodhatnak mások felett, kizárólag annak jogán, hogy a családjuk tradicionálisan az országunk vezetője. Ez szégyenletes”

– hangoztatta 19 évesen.

Az Egyesült Királyság harmadik női miniszterelnöke villámgyorsan alakított kormányt, és máris érzékeny kérdésekben készül döntést hozni. Úgy hírlik, hogy fel akarja rúgni a Brexit-megállapodást, már külügyminiszterként is gondja volt az Észak-Írországra vonatkozó rendelkezésekkel.

A britek ezt a szándékot aligha fogadják olyan egyöntetű lelkesedéssel, mint Trussnak azt a tervét, hogy 18 hónapra a jelenlegi szintek környékén be akarja fagyasztani a lakossági energiahordozó-árakat, amit a 10 százalék fölé repült infláció is indokol.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás