promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Oda az inváziós orosz hadsereg fele? - Az amerikai hírszerzés megszólalt
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az elvesztett harci eszközök értéke is meghaladja a 10 milliárd dollárt.

Ha hinni lehet az előzetes híreknek, Putyin mindössze 4 naposra tervezte az Ukrajna ellen immár 5 hónapja tartó inváziót. Mindez nemcsak a megtámadott országot rengette meg, illetve fél Európát és a világgazdaságot, de az orosz seregnek is elképesztő veszteségeket okozott.

Amerikai hírszerzési források szerint mára a támadók halottainak és sebesültjeinek száma elérte a 75 ezret, amelynek bő felét teszik ki az elesettek. A szám döbbenetes, és éppen a felét jelenti a 150 ezres inváziós orosz hadseregnek.

Putyin feltehetőleg most őrjöng, hiszen aligha számolhatott ilyen tetemes veszteséggel – és hol van még a háború vége. Az indulás óta egyszer már átformálta a hadseregét, amely az új vezetéssel kétségkívül hatékonyabbá vált, most azonban a támadás ismét akadozni tűnik.

Az anyagi kár is jelentős, hiszen összesen több ezer tank, páncélozott jármű, helikopter, vadászgép és hajó veszett oda, ami nem a legmodernebb orosz technikát érinti, ám a veszteséget így is 10 milliárd dollár fölé becsülik. A megmaradt csapatok 80 százaléka valahol Ukrajnában rostokol kimerülten, a támadás átütő ereje tehát újra hiányzik.

Ha hinni lehet a Kreml világát jól ismerő elemzőknek, akkor Putyint aligha érdekelheti különösebben az emberi és anyagi veszteség, amit viszonylag gyorsan pótolhatónak tart. Meg kívánja mutatni, hogy Oroszországgal számolni kell a világpolitikában, és ezért semmit nem tart drága árnak.

A legkomolyabb harcok jelenleg a fekete-tengeri kikötőváros, Herszon környékén folynak. Az ukránok a nyugatról kapott HIMARS rakétarendszerek segítségével alighanem minden hidat le fognak ott rombolni, és ezzel megbénítják az orosz csapatokat, amelyek a kis méretű és nagy sebességű rakétákkal egyelőre nem tudnak mit kezdeni, képtelenek elhárítani azokat.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás