promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az egyedülálló nő megnyerte a főnyereményt a lottón, majd olyat tett, amit te sohasem mernél
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Másokat is boldoggá tett, köszönhetően a saját szerencséjének.

Külön tanulmányt lehetne írni arról, hogyan viselkednek azok, akiknek hirtelen óriási mennyiségű pénz hullik az ölükbe. Általában meggondolatlanul, mint azt egy amerikai, egyedülálló anyuka példája is bizonyítja.

A Kentucky államban élő nő hat számjegyű összeget nyert a jackpoton, és az az ötlete támadt, hogy a százezres vagyonából másoknak is juttat. Nem rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, mert az túl unalmas lenne – hanem 20 vadidegennek.

Crystal Dunn 20 dollárt szánt arra, hogy próbára tegye a szerencséjét egy online lottón. Nem sokáig izgulhatott, mert percekkel a játék megkezdése után felugrott a képernyőjére, hogy bő 146 ezer dollárt (57 millió forintot) nyert, amitől majdnem leesett a székről.

A 42 éves, szingli, háromgyerekes anyuka végül az adók levonása után csak 104 ezer dollárt kapott kézhez, de ez a közel 41 millió forint is nagyon szép summa. Rögtön el is kezdett gondolkozni azon, mihez kezdjen vele, és végül rendhagyó ötletre jutott.

Elment a közeli szupermarketbe, ahol vett 20 darab 100 dolláros (vagyis 40 ezer forint értékű) ajándékkártyát. Úgy gondolta, hogy csodás ajándékot kapott a sorstól, amit másokkal is meg kell osztania. A kártyákat vadidegen vásárlók közt osztotta szét, akik persze eleinte azt hitték, hogy cserébe elvárnak tőlük valamit.

„A legtöbb ember hitetlenkedett, néhányukat azonban meg is kellett ölelnem”

– mesélt Crystal a nem mindennapi élményéről. Nehéz körülmények közt nőtt fel, 16 évesen meg is szökött otthonról, és azóta gondoskodik magáról. A nemes gesztusa után megmaradt pénzt autóvásárlásra, illetve a napi megélhetésre fordítja majd.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás