promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Folyamatosan cserélgették az amerikai elnök lányát és feleségét? – Őrült teória kering a weben
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Donald Trump családja környékén még a klónozás gondolata is felmerült.

Tavaly év elején példátlan eseménynek lehettek szemtanúi az amerikaiak. 2021. január 6-án Donald Trump támogatói Washingtonban gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a 2020-as elnökválasztás eredményei ellen, a tüntetésből pedig hamar randalírozás lett.

A tüntetők a Capitoliumhoz vonultak, és megrohamozták azt, gyújtogatni kezdtek, és a csetepatéban öt ember vesztette életét. Az ügyben azóta is folyik a vizsgálat, a közelmúltban pedig meghallgatták Trump lányát, Ivankát is, aki apja hivatali ideje alatt a Fehér Ház tanácsadója volt.

Az egyik hívük szerint azonban valami nem stimmelt a nyilvánosságra hozott meghallgatási videók körül. A névtelenségbe burkolózó férfi szerint valójában nem is Ivanka jelent meg a bizottság előtt, hanem annak egy klónja.

Ezzel az állítással nem sok mindent lehet kezdeni, de nyilvánvalóan köze van azokhoz a városi legendákhoz, amelyek már 2017-ben (vagyis Trump elnöki ciklusa kezdetekor) megjelentek, és az üzletemberből lett prezident feleségét is érintik.

Már akkor azt híresztelték, hogy a First Lady Melania Trumpot egyszerűen „kicserélték”, az igazi pedig talán már meg is halt. Tény, hogy az elnöki pár viszonya jelentősen megromlott a Fehér Házban töltött évek alatt, és valóban voltak olyan nyilvános megjelenések, amelyeken Melaniát talán egy hatalmas szemüveg mögé bújó, parókát viselő dublőr helyettesíthetette.

Sokaknak már az is gyanús volt, ha az asszony néha mosolygott a férje társaságában, hiszen erre csak ritkán akadt példa, általában duzzogva, morcosan tűnt fel Trump mellett. Néhányan ráközelítettek a mosolygó nő fogaira, és azokból is egyértelműnek tűnhet, hogy nem mindig ugyanazt a „feleséget” láthatjuk az elnök mellet. Az igazság nyilván nem fog soha kiderülni, Trump hívei és ellenfelei között ezután is folyamatosan dúl majd a harc.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás