promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hivatalos hír érkezett Putyin egészségi állapotáról, az orosz elnök szóvivője elárulta az igazat
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az információ természetesen a háború menetére is kihatással van.

Elnöksége első szakaszában Vlagyimir Putyin gondos ápolta a „macsóságáról” kialakított képet, vadászgépet és versenyautót vezetett, félmeztelenül lovagolt, dzsúdózott, no meg persze jégkorongozott, ami egyfajta nemzeti sportág Oroszországban.

Az államvezető idén már a 70. életévét is betölti, így érthető módon nem fickándozik úgy, mint korábban. Ráadásul a pletykák szerint rákbetegségben és talán Parkinson-kórban szenved, ami nyilvánvalóan akadályozná ezeket a szabadidős tevékenységeket.

Az orosz-ukrán háború közepén természetesen egyik harcoló fél sem szeretne gyengének mutatkozni, talán éppen ezért szivárgott ki a Kremltől a napokban az információ, miszerint Putyin újra hokiütőt fogott a kezébe, és sportolt egy kicsit a jégen.

„Egyetlen dolgot elárulhatok: tegnap, a délutáni órákban például jégkorongozott. Ezek után gondolhatnak bármit az egészségéről”

– hintette el az elnök szóvivője, Dmitrij Peskov az NBC News csatornának. Videót vagy fotót azonban nem tettek közzé az eseményről, aminek egyrészt biztonsági okai lehetnek, de persze az is könnyen elképzelhető, hogy csupán dezinformálásról van szó.

Mindenesetre érdekes fejlemény, hogy Putyin máris megerősítette, miszerint novemberben ott lesz a világ 19 jelentős gazdaságát és az egész Európai Uniót tömörítő szervezet, a G20 csúcstalálkozóján az indonéziai Balin. Feltehetőleg nem sietett volna a bejelentéssel, ha nem érezné magát ehhez megfelelő állapotban.

Ugyancsak a hoki volt a téma az orosz és a francia elnök rövid február végi üzenetváltásában is. Akkor még a háború előtt álltunk, és Emmanuel Macron találkozóra hívta politikus kollégáját, ahol Joe Biden amerikai elnök is megjelent volna. Putyin azonban arrogánsan hessentette el ezt az ötletet:

„Őszintén szólva, inkább jégkorongozni mennék. Éppen a sportcsarnokban vagyok, de rendben, beszélek a tanácsadóimmal.”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás