promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nyert az ötös lottón, majd csúnyán átverte a feleségét – hatalmas balhé lett belőle
Borítókép:  MédiaKlikk
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A férj próbálta eltitkolni a lottónyeremény egy nagyobb részét, hogy a felesége ne tudja megkaparintani.

Már sokszor láthattunk olyan lottónyerteseket a nagyvilágban, akik nem igazán tudták kezelni ezt a helyzetet. A legtöbb szerencsés abba a hibába esik bele, hogy abszolút nem tudja beosztani a pénzét, és elég hamar lenullázza a bankszámláját.

A legostobább lottónyertesek között például ott van Michael Carol is, aki a méregdrága autóival roncsderbiket tartott a szintén méregdrága luxusházának kertjében. Na, ez pont egy olyan dolog, amire abszolút hülyeség elszórni a pénzt.

Magyarországon ugyebár az ötös vagy a hatos lottón lehet a legnagyobb nyereményeket behúzni. Egy szegedi házaspár évekkel korábban közel egymilliárd forintot nyert az ötös lottón, ami igazán szép nyereménynek mondható. Aki nem költ esztelenül, akkor ebből szépen vissza is lehet vonulni a munkától, és az élet apró örömeire koncentrálni.

A nyereményből ingatlanokat és gépkocsikat vásároltak, ám később a kapcsolatuk megromlott, és a feleség a közös vagyon megosztását kezdeményezte. Az ügyészség honlapja beszámolt róla, hogy a vagyont kezelő férj a készpénz nagyobb részét a felesége előtt eltitkolta, így a vagyonközösség megszüntetésének eredményeként a feleség a rá eső résznél mintegy 250 millió forinttal kevesebbet kapott.

A Szegedi Törvényszék az elkövetővel szemben 2 év börtönbüntetést, 2 év közügyektől eltiltást és 1,5 millió forint pénzbüntetést szabott ki. A házaspár balhéja tehát rosszul sült el, legalábbis a férj számára nagyon is.

A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint a másodfokú bíróság ítélete megalapozott, a vádlott bűnösségének megállapítása törvényes, a vele szemben kiszabott büntetés arányos. A fellebbezésekről a Szegedi Ítélőtábla hoz döntést.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás