promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Így lett szellemvadász a leszbikus párból, akik paranormális randikra járnak
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Debbiet egy szellem zaklatta akivel végül szembeszállt.

Az 51 éves Debbie McAll 2012-ben jött rá, hogy egy szellem zaklatja. Miután a helyi gyülekezet  megtagadta a kísértet száműzését, segítséget kért egy médiumtól. Ő azt tanácsolta neki, hogy engedje el a szellemet vonzó negatív energiákat.

A szellem állítólag egy egész even át üldözte, sőt, még a lépcsőn is lerángatta. Ez a jelenet valószínűleg a Démonok között szériában is megállná a helyét.

A Portsmouth-ból származó Debbie végül szembenézett a félelmeivel, és visszaszerezte az élete felett az irányítást. Ekkor jött rá arra is, hogy szellemvadász akar lenni.

Végül a lelkitársát is megtalálta a 38 éves Emily Cowell személyében, akivel egy szeánszon találkozott.

„Ugyanúgy megszállottja a paranormális dolgoknak, mint én, és amikor csak tehetjük, együtt dolgozunk. A randiestek nálunk nem romantikus vacsorák, hanem nyomozások”

- mondta Debbie a Mirrornak.

Debbie később megalkotta a Ghost2Ghost csoportot, amivel több mint 120 paranormális nyomozáson vett részt hívőkkel és szkeptikusokkal egyaránt.

A nő azt mondja, hogy a legutóbbi kaland Fort Widleyben, Portsmouth közelében, volt az eddigi legfélelmetesebb. Debbie és egy 24 szellemvadászból álló csoport bemerészkedett egy állítólag szellemjárta épület alatti szénalagutba, és nagyon megijedtek egy mennydörgéstől, amely hajnali 2-kor visszhangzott körülöttük.

Annak ellenére, hogy hatalmas tapasztalata van a paranormális jelenségek vizsgálatában, még Debbie-t is a szíve mélyéig megdöbbentette az általa említett “agresszió” mértéke.

„Hangos volt és félelmetes. A szellemek elég világosan a tudtunkra adták, hogy hagyjuk el az alagutat”

- nyilatkozta a nő.

Debbie először gyermekkorában ébredt rá pszichés érzékeire, amikor gyakran érezte valaminek a jelenlétét. A szellem, ami zaklatta szerencsére 2013 végére hátat fordított neki, de a nőnek már nem volt visszaút a régi életébe.

„Életem legnehezebb éve volt, de nem bánom, mert ez eljuttatott oda, ahol ma vagyok. Azt hiszem, ezek a dolgok okkal történtek”

- mondta Debbie.

A nő azt is szeretné, ha a szkeptikusokat végre meg tudná győzni, hogy szellemek valóban léteznek.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás