promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Károly herceg alkalmatlan királynak, mégis a brit udvar teljes felforgatására készül – itt vannak a tervei!
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az idős herceg nagy lépést tett meg a trón felé a közelmúltban.

Károly herceg fontos feladatot kapott a napokban, ugyanis az „időszakos mozgásproblémákkal” küszködő Erzsébet királynő helyett ő vett részt az új brit parlamenti évad nyitányán. Közel hat évtizede nem fordult elő, hogy az uralkodónő távol maradt volna.

Az udvar ugyanakkor rögtön bejelentette, hogy a 96 esztendős Erzsébet egészségi állapota megfelelő, a feladatait rendben el tudja látni. Az embereknek mégis olyan érzésük van, mintha egy lassú hatalomátadási folyamat zajlana a szemük előtt, és aligha tévednek sokat.

A 73 éves walesi herceg maga is kissé megrendülten szemlélte édesanyja árválkodó koronáját, amely hamarosan az ő fejére kerülhet. Az uralkodónő ugyanakkor nem rejtette már eddig sem véka alá, hogy fiát nem tartja igazán alkalmas személynek erre a magas pozícióra.

Mégis lehet, hogy Károly rácáfol az összes ilyesfajta várakozásra, és a regnálása alatt hatalmas reformokat vezet majd be az egykor hatalmas birodalom maradványaiban. Az alattvalók is ezt várják el tőle, a keményen dolgozó emberek az egészségügyi és háborús válságok közepette jobban megnézik, mire költi el adófontjaikat az udvar.

A Mirror című lap szedte össze, hogy milyen változtatásokra, modernizálásokra készül az ősz hajú herceg, és ha ezeket ténylegesen véghezviszi, akkor már egy évtizeden belül egy teljesen új brit monarchiát ismerhetünk meg.

Az udvart mindenképpen karcsúsítania kell, hiszen lejárt az ideje a féktelen dőzsölésnek. Erzsébet érzelmi okokból még nem akarta egyetlen hozzátartozója kezét sem elengedni, de Károly már megteheti, hogy a távoli rokonság rendszeres apanázsát megnyirbálja, vagy akár teljesen meg is szünteti.

Akár az Amerikába szakadt Harry herceg és Meghan Markle is rosszul járhat így.

Camilláról – aki 2005-ben házasodott be a királyi családba – az elején még kizártnak tartották, hogy királyné lehet, ám legutóbb már Erzsébet is arról beszélt, hogy inkább ez lenne az üdvös megoldás. Vilmos pedig Károly királlyá választása után walesi herceggé lép elő, de ez csak a szokásos „rutin”, hiszen a címet mindig az aktuális trónörökös birtokolja.

Károly alighanem megnyitja majd a Buckingham-palotát a köznép előtt, ami újabb fontos gesztus lehet. Vilmos és Katalin a windsori kastélyba költöznek, vagyis a család igyekszik majd a takarékos, együttérző uralkodói família képét mutatni a nyilvánosság felé.

„Nagyon fontos pillanat lehetett ez számára. Az emberek ma azt mondták, hogy a jövőbe tekintettünk”

– fogalmazta meg egy angol újságíró azt, hogy mit is jelenhetett Károly számára a parlamentben ülni, és megtenni az első igazán nagy lépést a trón felé.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás