promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Így még biztosan nem láttad Orbán Viktort – Döbbenetes fotó került elő
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Magyarország miniszterelnöke közben nem feledkezett meg az anyák napjáról.

Remélhetőleg senki sem ment ki a fejéből, hogy ma anyák napja van. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapjára esik.

Hazánkban 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. Később 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját.

Ugyebár ma van a munka ünnepe is, mai a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap. Mivel ez pont vasárnapra esett, így nem lett belőle hosszú hétvége, de ugyanúgy munkaszüneti nap.

Viszont most inkább mindenki az anyák napjával van elfoglalva. Sok celeb friss anyukaként ünnepelheti ezt. Ott van köztük Rácz-Gyuricza Dóra, Sáfrány Emese, Horváth Éva, de Rúzsa Magdi is. Utóbbi háromszorosan örülhetett ugyebár, mivel hármas ikreket hozott a világra nem olyan rég.

Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor sem feledkezett meg az anyák napjáról, aki a közösségi médiában megmutatta, miképp köszöntötte fel az édesanyját, Sípos Erzsébetet.

Közben egy olyan fotót találtunk anyák napjára Orbán Viktorról, amit még biztosan nem látott a többség. Visszamegyünk az időben, méghozzá egészen 1963-ig. Magyarország miniszterelnöke ugyebár ebben az évben született május 31-én.

A képen azt láthatjátok, ahogyan Sípos Erzsébet csecsemőként tartja a kezében Orbán Viktort. A fotót ide kattintva tudjátok megnézi a pinterest oldalán.

Sok családnál szokás anyák napján, hogy ilyenkor előveszik a régi képeket, és nosztalgiáznak kicsit.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás