promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Brutálisnak tartott új parancsnokot neveztek ki az oroszok – a szíriai mészáros most Ukrajnában akar rendet tenni
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Putyin elnök alighanem minden körülmények közt számíthat a 60 éves tábornokra.

Áprilistól az Ukrajnát megtámadó orosz haderők felhagytak a totális megszállás kísérletével, és inkább a Donyec-medencére (Donbaszra) koncentrálnak, ahol két – csupán általuk elismert – népköztársaság (valójában két ukrán megye, Luhanszk és Donyeck) megszerzésére törekednek.

Szakértők szerint Putyin mindaddig nem hagy fel a harcokkal, míg el nem ér egy „vállalható” minimumot. Ez lenne tehát a Donbasz megszerzése, és az új hadműveletekhez új parancsnokot nevezett ki – nem is akárkit.

Alekszander Dvornyikov tábornokot a nyugati lapok egyszerűen csak a „brutális” és „könyörtelen” jelzőkkel illetik, illetve a 60 éves katona a „szíriai mészáros” nevet is kiérdemelte. Bár stratégiai értelemben Putyin már elvesztette a háborút, a kármentésről nem hajlandó lemondani.

Dvornyikov Szíriában számtalan brutális tettet követett el civilek ellen is, több ezernyi áldozattal, nem retten vissza tehát a polgári lakosság megfélemlítésétől. Az Egyesült Államok az ő személyére hivatkozva máris kijelentette, hogy továbbra is eltökélten folytatja az ukránok támogatását.

Az új orosz parancsnok 2015-től harcolt Szíriában, előtte pedig a csecsenföldi katonai műveletek során hívta fel magára a figyelmet. 2016-ban megkapta az Oroszország Hőse kitüntetést, vagyis Putyin alighanem az egyik végtelenül lojális emberének tarthatja őt, akire minden körülmények között számíthat.

Bizonyos elemzők szerint Dvornyikov kinevezése azt is jelentheti, hogy az orosz elnök immár egész Európára veti tekintetét. Nyilvánvalóan az egész NATO-val nem szállhat szembe, de annak további bővítését megakaszthatja egy ukrajnai győzelemmel. A Donbasz régió felé jelenleg egy 13 kilométer hosszú orosz katonai konvoj tart, oda csoportosítják minden erejüket.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás