promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Készül Putyin csodafegyvere, amellyel egész Európát sakkban tudja tartani
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Európa versenyt fut az idővel, miközben az egésznek Kína lesz a haszonélvezője.

Amikor Putyin elnök 2014-ben megszerezte a Krímet, a nyugati világot elsősorban az oroszoktól való energiafüggőség tartotta vissza attól, hogy az ukránok segítségére siessenek. Európa és az USA mostani kemény fellépése azért (is) kockázatos, mert könnyen elzáródhatnak a kőolaj- és gázcsapok, a nyugatnak azonban már van terve az energiahordozók pótlására.

Elsőre tehát úgy tűnhet, hogy az oroszok bajban lesznek, ha elvesztik a jól fizető, biztos felvevőnek számító (és könnyen zsarolható) nyugati piacot, ám ezen a téren alighanem könnyen találnak új kereskedelmi partnert.

A szomszédos Kína például egyértelműen ki van éhezve az orosz gázra, és hiába fog minden bizonnyal kevesebbet fizetni érte, Putyinnak még így is bőven meg fogja érni a velük való üzletelés. Ezt a célt szolgálja az új csodafegyvere is, a tervezés alatt álló Szibéria Ereje 2 gázvezeték-hálózat.

A névből kiderül, hogy létezik a Szibéria Ereje 1 is, amelyen nem is olyan régóta, 2019 decemberétől szállítanak gázt Kínába. A távolsági gázcsővezeték a Kelet-Szibériában kitermelt földgázra alapul, amelyből évente 38 milliárd köbmétert értékesítenek az ázsiai szuperhatalomnak.

Európa ehhez képest 200 milliárd köbmétert vásárol, tehát „csókosabb” partnernek számít, de a Szibéria Ereje 2 némileg árnyalni fogja a képet. Az ugyanis megduplázza a Kínába menő exportot, és Mongólián áthaladva éri el a Peking környéki ipari régiót.

Míg a Szibéria Ereje 1 olyan gázmezőket használ, amelyek függetlenek az Európát ellátóktól, addig a 2-es hálózat ugyanazt – a Jamal-félszigeten lévő – forrást fogja kiszipolyozni, ahonnan a nyugat kapja az energiahordozót. Ez pedig ügyesen versenyt teremt majd a vásárlók között.

A Szibéria Ereje 2 használatára Kína és Oroszország már 30 évre szóló szerződést kötöttek, így csupán a 2600 kilométeres hálózat megépítésére van szükség. Ez nem lesz olyan nehéz és hosszadalmas feladat, különösen most, hogy az oroszoknak is érdekük a megnövelt keleti szállítás.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás