promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Putyin elfeledtette velünk a koronavírust, pedig Dél-Koreában megint hullani kezdtek az emberek
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Egy nap alatt 621 ezer új fertőzöttet találtak, több mint 400-an pedig meghaltak.

A Magyarországnál nem sokkal nagyobb területű, de közel 52 millió lakosú Dél-Koreában eddig 9 millióan estek át a koronavírus-fertőzésen, a halálozási adataik viszont jobbak a miénknél, hiszen eddig 12 ezren estek áldozatul a betegségnek.

Az esetszámok – hosszú nyugalmas időszakot követően – februárban ismét emelkedésnek indultak, és március 17-én már 621 ezer új fertőzöttet regisztráltak. A halottak száma aznap 429 volt, ami egyszerre váratlan és megdöbbentő.

Dél-Koreában mindezzel együtt nem tettek le arról, hogy tovább enyhítsenek az érvényben lévő korlátozásokon, például eltörölnék az összejövetelek eddig 6 főben való maximalizálását. A maszkviselet a kötelezően előírt helyett csupán ajánlott lenne. Az Omikron variáns miatt számítottak ugyan a magas esetszámokra, ám ilyen mértékű halálozási értékeket már nem vártak, ezért most újra át akarják gondolni a feloldásokat.

Dél-Korea sohasem volt a zéró Covid híve, nem vezetett be széleskörű lezárásokat, ugyanakkor agresszív nyomkövetést, a fertőzötteknél pedig szigorú karantént alkalmaztak, és így eddig sikerült kordában tartani a koronavírus terjedését.

A lakosság 63 százaléka már a 3. oltását is megkapta, és a koreaiak csaknem 87 százaléka számít védettnek, ám a fertőzés az elmúlt napokban mégis tarolni kezdett. A halottak zöme az oltatlanok közül került ki, amiben – elnézve a globális fejleményeket – nincs semmi meglepő.

„Úgy véljük, ez lehet az utolsó nagy erőfeszítés a Covid-járvánnyal kapcsolatban, és ha ezen a krízisen túljutunk, utána alighanem közelebb kerülhetünk a normális életvitelhez”

– mondta az egészségügyi minisztérium egyik tisztségviselője, azt is sugallva, hogy a magas halálozási számok ellenére kézben tartják a járvány alakulását. Mindezzel együtt a koreaiak 48 százaléka továbbra is tart attól, hogy a vírus révén súlyos egészségügyi problémákkal kell majd szembenéznie a közeljövőben.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás