promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
15 pontos béketervezet formálódik: az oroszok szinte semmit sem veszítenének, az ukránok mindent
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Vannak, akik szerint a tárgyalásokkal Putyin elnök csak az időt húzza egy újabb támadásig.

A háborús szakértő Justin Bronk szerint Putyin orosz elnök most igazán nagy bajban van, hiszen győzelemként kellene eladnia a saját népének a nyilvánvalóan rosszul előkészített, és kudarcokkal teli háborúját. Ebben a sakkjátszmában az orosz vezetőnek már csak háromféle lépése lehet, véli az elemző.

Bronk álláspontja az, hogy Ukrajnának most ki kell használnia a kedvező pillanatot, és folytatnia kell a harcot, így visszaszerezheti az elvesztett területeket. Ennek némileg ellentmond, hogy az oroszok éppen most vonják össze a tüzérségüket a főváros körül, hogy végképp megtörjék Kijev – és ezáltal az ország – ellenállását.

A szakértő szerint mostantól az oroszok kényszerpályán mozognak, és háromféle opció közül választhatnak. Az egyik az, hogy a Fekete-tengerhez közeli Melitopolból északra, Harkivból pedig délre nyomulnak, így Dnyipro környékén találkozhatnak, ezáltal Ukrajna keleti része az övék lehet.

A másik lehetőség az, hogy folytatják Mariupol és más kisebb városok szakadatlan bombázását, míg a harmadik szerint megpróbálják bekeríteni Mikolajiv városát, amely kulcsfontosságú, hiszen a Fekete-tenger kapujában, a Déli-Bug folyó partján fekszik.

Egyik forgatókönyv sem szívderítő, hiszen mindegyik a háború folytatását vetíti előre. Pedig a napokban már úgy tűnt, hogy közeledik az ellenséges felek álláspontja, és már egy 15 pontból álló feltételrendszert is felvázoltak a békekötés érdekében.

A Financial Times információi szerint Kijevnek semlegességet kell fogadnia, bele kell egyeznie a fegyveres erejének korlátozásába, le kell mondania a NATO-csatlakozásról, illetve nem szabad megengednie külföldi katonai támaszpontok és fegyverek telepítését.

Mindez elég egyoldalú eddig, túlságosan is az oroszoknak kedvezne, ezért sokan attól tartanak, hogy a tárgyalásokkal Putyin csak az időt húzza az újabb erőgyűjtésig. Az orosz elnök eddig nem mutatott nagy kompromisszumkészséget, így félő, hogy valóban csak elterelésről van szó.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás