promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ki lehetne Putyin következő áldozata? – Ez a két ország tart most legjobban az orosz csapástól
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az ukránok nagy szívességet tettek azzal, hogy feltartóztatták az orosz inváziót.

Az Ukrajna elleni invázió nem úgy sült el az oroszok számára, ahogy eltervezték. Villámháborúval kalkuláltak, ehelyett hetek óta csatároznak nyugati szomszédjukkal, hatalmas emberi és eszközbeli veszteségeket elkönyvelve.

Szakértők szerint, ha Putyin elnök terve sikerült volna, akkor már középtávon újabb „felszabadítandó” országot keresett volna célpontként. Mivel úgy tűnik, hogy a régi Szovjetunió részbeni területi egységének helyreállítása az álma, a potenciális célpontok nem meglepőek.

Jelenleg Moldova tart leginkább attól, hogy az oroszok őket is megtámadják. Az Ukrajna és Románia közé szorult, Magyarországnál háromszor kisebb államban már a „spájzban” vannak Putyinék, hiszen a Transznisztriának nevezett, különleges státuszú területen jelenleg is 1500 főnyi orosz katonaság állomásozik.

Moldova helyzete tehát ebből a szempontból hasonló Ukrajnáéhoz, ezért semmiképpen sem lehetnek nyugodtak. A NATO-hoz nem kívánnak csatlakozni, nehogy feldühítsék Putyint, az EU-tagság viszont nem lenne ellenükre. Kérdés, hogy a 2,6 millió lakosú, meglehetősen szegény államot Európa tárt karokkal fogadná-e.

Nem dőlhetnek hátra a grúzok sem, akik 2008-ban már csatároztak az oroszokkal. Az a háború 9 nap alatt lezajlott, majd Oroszország elismerte Dél-Oszétiát és Abháziát független államnak, ezáltal oda is katonai erőket tudott csoportosítani. Grúzia is szívesen behúzódna az Európai Unió védőszárnyai alá.

Elemzők rámutatnak arra, hogy a balti térség sincs biztonságban Putyintól, az ottani ellenségeskedésnek ráadásul régi történelmi hagyományai vannak. Lettország, Litvánia és Észtország lakóinak emlékezetében még élénken él a szovjet korszak, és a többségüknek eszük ágában sem lenne azokhoz az időkhöz visszakanyarodni.

Végezetül a Balkánról sem szabad megfeledkeznünk, bár oda nehéz lenne orosz csapatokat átmasíroztatni anélkül, hogy ne kerülnének összetűzésbe a NATO-val. Moszkva ugyanakkor képes lehet a térség destabilizálására, márpedig Európában senki sem vágyik egy újabb balkáni háborúra. Putyin legnagyobb szövetségese ebben a térségben Szerbia, amely mind a mai napig nem ismeri el Koszovó függetlenségét.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás