promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Napi 20–40 menet volt az előírás a nőknek a második világháborús bordélyokban
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A németek szervezett örömtanya-hálózatot működtettek a katonáiknak.

A második világháborúban több tízmillió férfit mozgósítottak, akik katonaként a Föld minden táján harcoltak. Az evés és alvás mellett az életükben persze adódtak egyéb szükségletek is, amelyek kielégítéséről – nekik vagy akár a hadseregnek – gondoskodni kellett.

A németek a szex terén is a praktikumot helyezték előtérbe, és az embereik egészségének védelme érdekében katonai bordélyok egész hálózatát alakították ki a megszállt területeken. Úgy voltak vele, hogy a férfiak nemi vágyát úgysem tudják elfojtani, ezért jobb, ha szabályos mederbe terelik.

A nácik nagyjából félezer „hivatalos” bordélyt működtettek a háború alatt (néha zsinagógákat jelöltek ki erre a célra), Párizs belvárosában például 19 örömtanyát állítottak fel. Becslések szerint 35–50 ezer fiatal nőt kényszerítettek erőszakkal prostitúcióra.

A bordélyhálózat létrehozása és működtetése ugyanannak a Reinhard Heydrichnek a nevéhez fűződik, aki a holokausztot is kitervelte. A katonák számára a gonorrhoea (kankó vagy tripper) és a szifilisz jelentette a legnagyobb veszélyt, ennek elkerülése tehát elsődleges szempontnak számított.

A katonai orvosok ezért rendszeresen megvizsgálták az örömlányokat (általában heti 1–3 alkalommal), a katonáknak pedig óvszert kellett viselniük. Ugyanakkor tudvalevő volt, hogy a tisztek szívesen kínáltak magasabb summát a lányoknak a védekezés nélküli szexért.

A német hadseregben szolgáló prostituáltak reggel 6 órakor vették fel a munkát. Orvosi ellenőrzésen estek át, előkészültek a napra, majd délután 2-től este fél 9-ig dolgozniuk kellett. A romantikázásra nem volt idő, hiszen

minden katona 15 percet kapott az aktusra.

Az együttlétekért 3 birodalmi márkát kellett fizetni (ez mai áron 6000 forint körüli összeget jelent). Egy-egy örömlányt naponta 20–40 alkalommal is szexre kényszerítettek, és ezt a tempót a szervezetük nem bírta sokáig.

A nőket gyakran sterilizálták annak érdekében, nehogy teherbe essenek. Ha valakin a nemi betegségek tüneteit észlelték, akkor elküldték „kórházi kezelésre”. Valójában a szerencsétlen nők szinte sohasem tértek vissza, mert agyonlőtték őket.

Nem voltak sokkal különbek a németekkel szemben álló szövetségesek sem. Az amerikaiak nem rendelkeztek szervezett bordélyhálózattal, így a katonáik az utcán, elhagyott épületekben, parkokban, sőt temetőkben szexeltek a felszedett nőkkel. Egy hivatalos jelentés szerint az amcsi egyedülálló férfiak 80, illetve a nős katonák 50 százaléka bonyolódott légyottokba az európai tartózkodásuk idején.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás