promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megszülettek Rúzsa Magdi hármas ikrei, két kisfiúval és egy kislánnyal bővült a család – fotó
Borítókép:  Rúzsa Magdi / YouTube (screenshot)
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az anyuka és a babák is jól vannak, nagy a boldogság.

A budapesti Honvédkórház szülészeti osztályáról jelentkezett be nemrég Rúzsa Magdi. Fantasztikus hírrel, hiszen megszülettek a várva-várt hármas ikrei – szerencsére a babák és az énekesnő is jól vannak.

„Örömmel értesítek mindenkit, hogy tegnap reggel megszülettek a kisbabáink. Most még nehéz szavakba önteni az érzéseinket. Boldogság van”

– üzente Magdi, aki a kiposztolt fotó tanúsága szerint valóban jól viselte az újszülöttek világra jövetelét. Az énekesnő tavaly szeptemberben jelentette be, hogy várandós, és három csöppséget hord a szíve alatt.

Már a 8. hónaptól fokozott orvosi felügyeletre volt szüksége, ezért idejekorán beköltözött a kórházba. A babák (egy kislány és két kisfiú) a Lujza, Keve és Zalán neveket kapták a boldog szülőktől. Magdi pár hete ennyit írt rajongóinak, hogy mindenkit megnyugtasson:

„Szerencsére minden rendben, szépen növekednek a babák, és én is jól bírom még a terhelést. Vannak könnyebb és nehezebb napok. Több hónapja alig alszom, és ezt nyilván érzem sok szempontból, de ezt az áldozatot meg kell hozni, hogy ők jól legyenek.”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás