promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az esküvő után rögtön elvált a pár, mert a feleség rossz zenét választott a lagzin
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A férj családja attól tartott, hogy papucsnak tartják majd a férfit, ha nem lépnek fel keményen.

Alighanem új rekord született a legrövidebb házasságok történetében, miután egy férj rögtön az esküvő után beadta a válókeresetet. Újdonsült felesége ugyanis olyan zeneszámot választott a lagzin, ami a másik családnál kiverte a biztosítékot.

Mindez Bagdadban, Irak fővárosában történt, ahol a női egyenjogúság témája még igencsak gyerekcipőben jár. Ezért okozott felháborodást, hogy a feleség egy olyan szír dal lejátszását kérte, amelynek szövege ellentmond a hagyományosan felfogott nemi szerepeknek.

„Én irányítalak”

– hangzik el a nótában, ráadásul olyan mondatokat tartalmaz még, hogy az asszony keményen fogja majd az urát, és nem engedi meg, hogy megforduljon más lányok után az utcán. A női „parancsnokság” pedig nem olyan dolog, amit arrafelé szívesen fogadnak el a férfiak.

A helyi újságok szerint a menyasszony nemcsak élvezte a dalt, de táncolt is rá, miközben a vőlegény családjában a szabados szöveg óriási felháborodást keltett. Állítólag nem ez volt az első eset, hogy a szír nóta váláshoz vezetett, tavaly Jordániában is hasonló botrányt okozott.

Az újdonsült bagdadi férj nem akarta szó nélkül lenyelni a békát, és a családja is kemény intézkedést várt tőle. A történteket tehát provokációnak fogták fel, és már a lagzi alatt elhatározták, hogy a párnak el kell válnia.

A felfordulást okozó dalt egyébként a gyönyörű egyiptomi Lamis Kan énekli, és meglehetősen nagy népszerűségnek örvend az arab világban. Arról nincs hír, hogy az előadó tud-e a botrányokról, és mit szól hozzá, hogy a szövege így felforgatja a párok életét.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás