promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rubint Rella széles mosollyal tudatta mindenkivel az örömhírt
Borítókép:  Rubint Rella / YouTube
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A lány egyelőre távkapcsolatban él vőlegényével, de azért zajlanak körülötte az események.

Mozgalmas napokon, heteken van túl Rubint Rella. A fitneszkirálynő Rubint Réka 24 éves unokahúga nemrég azzal szembesült, hogy vőlegénye, a focista Novothny Soma Németországból Ciprusra igazolt, a költözésre pedig csupán két napjuk maradt.

Közben Rellának persze a tanulmányait sem volt szabad hanyagolnia, hiszen a bájos lány nemrég nyert felvételt a Semmelweis Egyetem táplálkozástudományi szakértő mesterképzésére.

Úgy tűnik, hogy minden nehezítő körülmény ellenére sikerrel letudta ezt a félévet, az örömhírt pedig rögtön megosztotta követőivel az Instagramon:

„Elmondhatatlan öröm látni a Neptunban, hogy mind a 14 tárgyat sikerült teljesítenem az első félévben. Az elmúlt hetekben többször éreztem, hogy kezd kicsúszni a lábam alól a talaj, hiszen egyre több megoldatlan ügy zúdult az ölembe, mint a költözés, szerződések, a programmal kapcsolatos adminisztratív munkák és távkapcsolat, új kihívások”

– sorolta Rella a valóban végtelennek tűnő teendőket és problémákat. Ennek fényében már nem is meglepő, hogy az utóbbi időben kissé hanyagolta rajongóit, bár azért igyekezett hetente többször is posztolni a közösségi médiában – tapintatosan elhallgatva, hogy mi mindennel kell megküzdenie.

„Ha megteszem, és beszélek a problémáimról, kapok hideget-meleget, mert én nyafogok, és ezek pitiáner ügyek”

– mutatott rá Rella arra, hogy a médiacelebektől bizony állandóan azt várja el mindenki, hogy csak az életük napos oldalát mutassák meg. Ő azonban nem rejti véka alá az alkalmanként adódó gondokat sem, sőt azt is megosztotta másokkal, milyen fontos tapasztalattal gazdagította máris az egyetem:

„Amikor úgy érzed, eleged van, és nem bírod tovább… Amikor azt hiszed, nincs kiút, és nem látsz megoldást… Amikor feszít, szorít, mélyre visz és csak sírsz, tehetetlenül… Amikor kétségbeesetten vársz valamit, bármit, ami vagy aki segíthet… Mindig legyen előtted: Mindig minden megoldódik! VAN lehetőség! VAN kiút! VAN megoldás! Minden okkal történik!”

– bátorított mindenkit a bájos lány, aki a sikeres vizsgaidőszak után végre felszabadultan tarthatta meg az újabb edzését a segítségére szorulóknak.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás