promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
 Ugyanabban az évben lett anya és nagymama ez a nő
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Duplán babázhat egy anyuka, ugyanis egy éven belül szült ő is, és a legidősebb lánya is.

Egy nő nagymama lett ugyanabban az évben, amikor megszületett kisfia is – és most mindkét gyermek felnevelésében segít. Clare Milner a shropshire-i Newportban nagyjából 12 hónapja szülte meg a legkisebb fiát, Huntert. Most pedig a legidősebb lánya, Elisse szült, aki 18 éve látta meg a napvilágot, amikor az újdonsült nagymama 16 éves volt.

Elisse is kisfiút hozott világra, Lucast, így pedig Clare az Egyesült Királyság egyik legfiatalabb nagyszülője lett, csupán 34 évesen. Sokszor sétáltatják együtt a gyerekeket, és még a mai napig is testvéreknek nézik őket, olyan fiatalok mindketten.

Clare azonban megszokta a sok megjegyzést, mivel tinédzser anya volt, így gyakran megkapta őket korábban is.

"Az emberek azt mondták nekem, hogy túl fiatal vagyok ahhoz, hogy anya legyek, majd amikor a lányom teherbe esett, azt, hogy túl fiatal vagyok ahhoz, hogy nagyi legyek"

- mondta a Mirrornak.

Clare-nek egyébként még két másik gyereke van: Makenzie (16) és Macauley (13). Hunter párjával pedig szétmentek, így egyedül neveli a kicsit. Elisse nem sokkal öccse születése után jelentette be a terhességét, és a páros szerint ez a helyzet sokkal közelebb hozta őket egymáshoz.

Hozzátette, saját tinédzser anyaként szerzett tapasztalataira támaszkodhat, hogy támogassa a lányát a szülői szerepben.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás