promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
11 oltást vett fel egy nyugdíjas férfi - ez lett a következménye
Borítókép:  A kép csak illusztráció. Forrás: Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Már a 12. oltást készülte felvenni a nyugdíjas postás, mikor a hatóságok elkapták.

Nemrég az Országos Kórházi Főigazgatóság nyilvánosságra hozta, mi történt azzal a 12 emberrel, akit emberi mulasztás miatt egyszerre hat dózisnyi Pfizerral oltottak be.

A 12-es szám a mostani esetben is jelen van, de ezúttal csupán egyetlen ember a történet szereplője. Egy indiai nyugdíjas postás talán a világ legtöbbet oltott emberének számít, ugyanis nemrég a hatóságok csaptak le rá, miközben éppen a 12. vakcináját készülte felvenni.

Információk szerint Brahmdeo Mandal 2021 februárjában kapta meg az első oltását, azóta pedig összesen 11-szer vette fel a koronavírus elleni vakcinát. Mindezt úgy oldotta meg, hogy nem csak a lakóhelyén állt sorba az oltásért, hanem különböző körzetekben is elutazott érte, emellett gyakran más-más személyi igazolványt használt.

Amarendra Pratap Shahi, a Madhepura orvosa a BBC-nek nyilatkozott arról, hogy történhetett mindez:

„Meg vagyunk döbbenve, hogyan történhetett ez meg. Vélhetően egy portálhiba okozta a zavart, most pedig azt próbáljuk kideríteni, hogy az oltóközpont felügyelői hibáztak-e”

Mandal azt mondta, azért vett fel ennyi vakcinát, mert elmondása szerint elmúltak tőle a korábban tapasztalt krónikus fájdalmai

„Korábban súlyos térdfájdalmaim voltak, bottal jártam, de az oltás után teljesen megszűnt. Most nagyon jól érzem magam”

Arról egyelőre nincs információ, hogy a tucatnyi vakcina okozott-e bármiféle károsodást a férfi szervezetében, jelenleg is vizsgálják.

[[vid]]

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás