promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kóbor Jánosnak volt egy jövőre lekötött, rettentően izgalmas fellépése
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Azzal énekelt volna közösen a színpadon, akit többször is kihúzott pályája során a csávából.

Sok kiváló előadóművész került méltatlan helyzetbe az utóbbi években a csillapodni nem akaró járvány miatt. Közéjük tartozik Földes László Hobo is, aki tavaly karácsonykor koncerttel akarta megünnepelni a 75. születésnapját, de a rendezvényt kénytelen volt lefújni.

A hazai blues koronázatlan királya idén novemberben pedig azzal a rossz hírrel jelentkezett, hogy egy – nem részletezett – betegség miatt kórházi kezelésre volt szüksége, amely után szerencsére már otthon pihen és gyógyul. Viszont idén már szintén nem lép színpadra.

Fotó: Profimedia

Ha azonban minden rendben megy, és nem lesznek újabb korlátozások, akkor 2022. február 13-án, vagyis éppen a 77. szülinapján Hobo megtarthatja ünnepi koncertjét a Papp László Budapest Sportarénában.

Úgy tűnik, hogy most már az egészsége is rendben van a Kossuth-díjas énekes-dalszerzőnek, mert nemrég egy hosszú poszttal jelentkezett a Facebook-oldalán. Egy szomorú apropó késztette írásra, Kóbor Jánostól akart így elbúcsúzni.

Hobo kiemelte, hogy irtózatos csapás ez az Omega zenekar számára, amely Mecky nélkül már nem tarthatja meg a 60. születésnapi koncertjét. Kóbor volt az, aki a hátán vitte az együttest, és akinek az emberi hozzáállása is példátlan volt.

„1965 őszén lettem Omega-rajongó, mivel ők rengeteg Rolling Stones dalt játszottak, amikért már akkor megőrültem. Ráadásul Mecky hasonlított is Mick Jaggerre, ami tovább növelte szimpátiámat”

– idézett fel személyes dolgokat Hobo. Aki 1968-ban az Omega klubjában lépett fel először, vagyis a pályája indulását is nekik köszönheti. A közösen előadott Lakájdal című szerzeményüket azonban a politika nem nézte jó szemmel, és a művészeket keményen meghurcolták.

Meckyék voltak azok is, akik megmentették a Hobo Blues Bandet az enyészettől, mert csak úgy vállalták a 68 előadásos turnéjukat, ha a HBB lehet az előzenekaruk. Így már nem csoda, hogy Hobo felkérte Kóbort, hogy lépjen fel a februári koncertjén, de erre már nem kerülhet sor.

„A veszteség felmérhetetlen. Egy káprázatos előadó, zenei vezető és egy végtelenül közvetlen, tisztalelkű, mindenkivel barátságos és segítőkész ember hagyott itt minket. Összeszorított szájjal, lesütött szemmel és dübörgő szívvel kívánom, hogy legyen neki könnyű a föld”

– zárta megemlékezését Hobo.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás