promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy hónap alatt két kocsit tört össze a milliomos csemete, de kapott egy harmadikat
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az apa mind a hat gyerekének korlátlanul használható hitelkártyát adott.

A dúsgazdag Barrie Drewitt-Barlow Nagy-Britannia első olyan apukájának számít, aki gyermekeket fogadhatott örökbe. Az 51 éves férfi ma már Floridában él, de természetesen folyamatosan rajta tartja a szemét hat porontyán.

A nevelési elvei megkérdőjelezhetők, de mindenképpen szimpatikusak: a gyerkőcök bármennyit költhetnek, ő pedig fizet, mint a katonatiszt. Legidősebb, Saffron nevű lányának például félmillió fontba (vagyis bő 200 millió forintba) kerülő gyűrűt ajándékozott szinte még csecsemő korában.

Saffron a közelmúltban tört össze egy 250 ezer fontba kerülő Range Rovert, majd egy Land Rovert is, de nem sokáig kellett miattuk búslakodnia. Apuka ugyanis kinyitotta a bukszáját, és 200 ezer fontért vett neki egy Mercedes-AMG G 63 terepjárót.

„Amikor fényűző életet élsz, az nemcsak arról szól, hogy szép autót vezetsz, és csodálatos házban laksz. Vannak privát repülőgépeim, villáim Ibizán, de a legértékesebb kincsem mégis Saffron”

– tett egy lehengerlő vallomást Barrie Drewitt-Barlow. Megértő a lányával szemben, aki véleménye szerint helyesen teszi, hogy mindenből a legjobbra törekszik. Így nem csoda, hogy az utóbbi években az autóit is számtalanszor lecserélte.

Persze, ez nem feltétlenül menti fel a szeme fényét attól, hogy egy hónap alatt két drága kocsit is sikerült taccsra tennie. Saffron egyébként a Rovereket nem különösebben szerette, túlságosan öreg nénisnek gondolta őket, de most a Mercivel sikerült levenni őt a lábáról.

Az apa meg is adta a módját az ajándék átadásának. Előbb bekötötte a lánya szemét, majd odavezette őt a floridai villájuk elé, ahol a 22 éves hölgy átvehette álmai újabb autóját. Gyorsan ki is próbálta a terepjárót, amelyre állítása szerint mindig is vágyott.

„Mindig is szép életet akartam, és gondoskodni a körülöttem élőkről. Nem gondolnám, hogy mindez különcködés lenne. Ha kényeztetni akarom a gyerekeimet a kemény munkával megszerzett pénzemből, akkor kényeztetni is fogom”

– jelentette ki határozottan a multimilliomos apuka.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás