promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kipróbálta, mennyi ideig bírja a csaja szex nélkül – hát évekig!
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Meglepően sokan megtapasztalták már, hogy életük párja nem erőlteti az intim együttléteket.

Érdekes kísérletbe fogott egy srác néhány éve, amely váratlanul rosszul sült el számára. Minderről a Fesshole nevű Twitter-oldalon számolt be, ahol névtelenül lehet a bűneinket meggyónni, hátha feloldozást nyerünk.

„Elhatároztam, hogy nem fogok szexet kezdeményezni a páromnál. Egyfajta kísérlet volt ez, hogy ő mennyi idő után fog kezdeményezni. Eddig nem tette. Eltelt 3 év, és nyilvánvalóan nem bánja a dolgot. Nekem hiányzik, de nem akarom, hogy úgy érezze, csakis az én kedvemért szexelnénk, ezért én sem hozom szóba a dolgot”

– írta a végtelen türelemmel megáldott férfi. A kommentelők közül számosan akadtak olyanok, akik hasonlót tapasztaltak, a gyónást végzőnek tehát annyi vigasza lehet, hogy nem egyedi az esete.

Az egyik férj azt írta, hogy náluk a házasságkötést követően csökkent szinte nullára az intim együttlétek száma. Egy másik férfi pedig már 15 éve jár ebben a cipőben, de elmondása szerint a szex nélkül is eléggé boldogok.

„Egy csónakban evezünk. Nálunk már 18 hónap telt el. Még nem vagyok 50 éves, de úgy néz ki, hogy a szexuális életemnek kampec!”

– panaszkodott egy harmadik úriember. Van azonban, aki szerint csak félreértés állhat a dolog mögött. Egy sorstársuk elárulta, hogy ő is belekeveredett már efféle szituációba. De aztán kiderült, hogy a párja is éppúgy akarja a szexet, mint ő, csak azt hitte róla, hogy impotens lett, ezért nem akarta zavarba hozni.

Más viszont azt javasolta a 3 éve önmegtartóztatásban élő srácnak, hogy egyszerűen hagyja el a nőjét, mert nem illenek össze. A sztori eddig 700 együttérző lájkot és közel 150 hozzászólást hozott a Fesshole-on.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás