promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nem ez az első életed a Földön? Most kiderítheted!
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Egyes kultúrák hisznek abban, hogy nem csak egyszer születünk és halunk meg. Lelkünk hosszas fejlődési folyamaton megy keresztül, minden egyes életbe más és más élettervvel érkezünk, hogy a végén elérjük a teljességet, a megvilágosodást, amit a buddhisták nirvanaként emlegetnek. Állítólag, mielőtt újra leszületünk, mi magunk választjuk meg az új feladatunkat, és ennek teljesítése érdekében választjuk meg azt is, hova születünk, kikkel kerülünk kapcsolatba életünk során. Amíg nem teljesítjük sorsfeladatunkat, újra és újra visszatérünk. Vajon te is jártál itt korábban, vagy új lélek vagy? Ha igazak rád az alábbi állítások, bizonyára öreg léleknek számítasz.

Gyakori deja vu érzések

Mintha ismerős lenne a hely, holott akkor először jársz ott? Emlékek villanak be, amik nem ebből az életből származnak? Ez a klasszikus deja vu, ami azt jelenti: láttam már valahol. Az esetek többégében egyszerű bevillanó érzés, aminek nem tulajdonítunk komolyabb jelentőséget – olyan, mintha megálmodtuk volna korábban. A tudomány a memória pillanatnyi zavarával magyarázza, ugyanakkor néha a deja vu olyan erőteljes, hogy idegen városok utcáin is könnyedén eligazodunk, tudjuk, mit találunk a következő kis utcában.

Már találkoztunk

Előfordult már veled, hogy először találkoztál valakivel, akivel azt érezted, ezer éve ismeritek egymást? Valószínűleg így is van. A reinkarnáció hívei szerint, születésünk előtt azt is eldöntjük, kikkel találkozunk majd életünk során. Lélekcsoportokat alkotunk velük, és minden leszületéskor más-más szerepet játszunk egymás életében azzal a céllal, hogy tanuljunk a másiktól vagy épp tanítsuk a másikat.

Vonzanak az idegen kultúrák

Természetes, hogy az emberek többsége imád utazni. Ha azonban egy-két olyan hely iránt érzel már-már megszállottságot, ahol soha nem jártál, akkor elképzelhető, hogy korábbi életedben ott éltél, és a lelked visszavágyik arra a helyre.

Meglepően empatikus és türelmes vagy

Az öreg lelkek egyik ismérve, hogy az átlagembernél erősebben képesek beleélni magukat mások helyzetébe, tudják, kinek mire van szüksége, és szívesen segítenek is embertársaikon. Nyugodtak, kiegyensúlyozottak, jó a közelükben tartózkodni.

Sprituális beállítottság

Minél többször születik le valaki, annál inkább képes befogadni a szellemvilágot. Hívő ember, aki átlátja az összefüggéseket az anyagi és a magasabb rezgésű világ között. Számára természetes, hogy az ember testből és lélekből áll, ezért mindent megtesz, hogy élete során kiteljesítse és mások hasznára fordítsa spirituális képességeit. Téged is a megérzéseid vezérelnek, amikor fontos döntés előtt állsz? Furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok történnek veled? Például előre megálmodsz hamarosan bekövetkező eseményeket, volt már testen kívüli élményed vagy érzékeled a szellemvilágot? Akkor bizonyára nem először jársz idelenn.

Emlékszel az előző életedre

Egyértelműen ez a legerősebb bizonyítéka annak, hogy újjászülettél. Állítólag a gyerekek 7 éves korukig képesek visszaemlékezni korábbi életükre. Számos videó kering a neten, amikor a kisgyerek az előző családjáról mesél részletekbe menően, akikről később bebizonyosodik, hogy valóban élnek vagy éltek. Ha nem zárkózunk el, és tényként kezeljük az előző életből felbukkanó emlékeket, akkor tudatos szintre emelhetjük őket. Regressziós hipnózis során könnyedén előhívhatók, segítségükkel megérhetjük, mi a sorsfeladatunk, amit be kell teljesíteni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás