promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Micsoda sztori! Tényleg gyáva kínaiak bújtak meg a Titanic mentőcsónakjaiban?
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Egy dokumentumfilm most fellebbenti az igazságot a csodagőzösről.

Köztudott, hogy az 1912-ban elsüllyedt Titanic utasainak többsége brit vagy amerikai állampolgár volt, az viszont kevésbé ismert, hogy a katasztrófa idején a fedélzeten tartózkodott 8 kínai állampolgár is. 6-an megúszták a gigászi gőzös elsüllyedését.

Azon a rettenetes áprilisi éjszakán csupán egyetlen mentőcsónak fordult vissza, hogy a tragédia helyszínén túlélőket keressen. Ekkor találtak meg egy fiatal kínait is, aki egy faajtóba kapaszkodott, és még élt, bár rettentően reszketett a hideg vízben.

Fang Lang csodával határos módon menekült meg tehát, de a történetnek ezzel még nincs vége. Amikor a kínai túlélők megérkeztek New York-ba, nem részesültek olyan meleg fogadtatásban, mint a többiek. A korabeli törvények ugyanis tiltották a kínaiak USA-ba történő bevándorlását.

A hat ázsiai túlélő egészen mostanáig eltűnt a kutatók szeme elől.

A BBC számolt be arról a dokumentumfilmről, amelyet a napokban mutattak be Kínában, és a 109 éve elveszett „Hatok” sorsának jár utána. Fang Lang mellett Lee Bing, Chang Chip, Ah Lam, Chung Foo és Ling Hee voltak a szóban forgó utasok, vagyis sikerült őket pontosan azonosítani.

A filmkészítők azt feltételezik, hogy a kitoloncoltak tengerészekké váltak, és eleinte a Karib-tengeren találtak maguknak munkát. A korabeli sajtó alaposan elmarasztalta őket, túlélésüket ugyanis a gyávaságuknak tulajdonították.

„Ezek a teremtmények a veszély első jelére a mentőcsónakokba ugrottak, és elrejtőztek az ülések alatt”

– indított el egy pletykát a The Brooklyn Daily Eagle című lap. A dokumentumfilm alaposabban utánajárt a szóbeszédnek, és azt megalapozatlannak találta. Még egy mentőcsónak másolatát is megépítették, hogy bebizonyítsák, lehetetlen úgy az ülések alá bújni, hogy ezt mások észre ne vegyék.

Más korabeli újságok pedig azzal vádolták meg a kínai (természetesen a harmadosztályra jegyet váltó) utasokat, hogy női ruhába bújva sikerült megúszniuk a halált. Ez nem volt szokatlan abban az időben, hiszen más túlélő férfiakra is rásütötték ezt a bélyeget.

A dokumentumfilm mindennek éppen az ellenkezőjét állítja, a készítők szerint a kínaiak bátran viselkedtek, és próbáltak másoknak segíteni. Az ajtóról megmentett Fang Lang például fáradhatatlanul evezett abban az egyetlen mentőcsónakban, amely visszafordult a vízben haldoklókért.

A hat kitoloncolt kínai férfi a Karib-tengerről hamarosan a brit haditengerészethez került. Chang Chip sohasem heverte ki igazán a végzetes este hatásait, 1914-ben tüdőgyulladás következtében hunyt el.

Akadt, aki brit nőt vett el, sőt gyermekeik is születtek, de idővel kitoloncolták őket Angliából, és a szeretteiket hátra kellett hagyniuk. Ah Lam Hongkongba került, Ling Hee egy gőzösön India felé vette az irányt. Lee Bing Kanadába emigrált, míg a hős Fang Lang idővel mégiscsak amerikai állampolgárrá tudott válni.

A fia, Tom Fong már Milwaukee-ban született, majdnem fél évszázaddal a Titanic elsüllyedése után.

„Sohasem beszélt a katasztrófáról. Legalábbis nekem nem, de még az anyámnak sem”

– számolt be róla a fiú, akit a BBC felkutatott. Az apa végül 90 évesen, 1985-ben távozott az élők sorából, vagyis a tragédia idején alig 17 éves volt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás